2011. január 9., vasárnap

Fekete epe est - Bëlga [koncert] előadás - 1.

Idei első koncertemen január 2-án voltam. Ezt pedig Fekete Epe est volt, amit Kistehén zenekar hívott létre az elmúlt évben, most volt a 2. ilyen est amire immáron kedvenc együttesemet Bëlga-t is meghívták.
Koncertre siettem ugyanis 8-ra volt kiírva, én fél nyolc után vmivel értem a helyszínre, és akkor be kell állnom az elég hosszú sorba a jegy miatt. Azután egyből színpadhoz igyekeztem, ahova szintén egy kisebb időbe került bejutni, mivel elég sokan voltak, de koncert kezdés előtt bőven ott volt. És maga koncert nem is indult el pontban nyolckor.
Koncertről az ildomos tudni, hogy ez egy melankolikus este. Leginkább egy színházi előadásra hasonlított, ugyanis székeken ült mindenki. Én az első sorban.
Talán túlzás is rá a koncert szót használni, hisz roppant távol állt egy normál koncerttől ezért a továbbiakban inkább előadásnak fogom hívni. Az ember gyakorlatilag kussban ültek, néha behallatszódott egy-két nevetés a koncert alatt.
A műsort Kistehén kezdte meg, ők lejátszottak pár dalt, majd őket váltotta a Bëlga.
Egyből egy olyan számmal kezdtek, amit még nem lehetett hallani korában élőben, ez pedig a Rám talál a szó volt, ami nem mellesleg egyik személyes kedvencem. Szóval ezért már megérte elmenni. Továbbiakban még két olyan szám is hallhatott a közönség tőlük, amit még soha. Ezt majd alább részletezem.
Előadás közben zajlott az emberek kussban voltak, a számok pedig teljesen illettek az estéhez.
Bár magam részéről hiányoltam Stresszek című számot, sőt még Probléma is nyugodtan lehetett volna. Illettek volna az esethez.
Még azt érdemes tudni, hogy nem csak a két zenekar osztozott az esten, hanem volt két író akik felváltva felolvasták irományaikat. Név szerint Háy János és Darvasi László.
Nekem ebben sok örömöm nem volt, bár volt egy két olyan mondat amin el lehet gondolkozni, de összességében ezt én MŰvészetnek hívom. A mai modern szépirodalom számomra roppantul mű, nagyon nem tetszik. Elveszett már az a korszak, amikor igazán nagy művek születtek mind a világban, mind Magyarországon. Ez a korszak a romantika korszaka volt: Victor Hugo, Jókai Mór. Ugye ismerősek ezek a nevek mindenkinek. Nyomorultak, A párizsi Notre Dame, Aranyember, A kőszívű ember.
Amúgy maga az előadás nem sok következetességet tükrözött. Bár a Kémia című dal után jött egy Nátriumbenzonát című iromány.
És talán pont az irodalmi oldal miatt is Hexameter című számuk is előkerült.
Öszintén megmondva, én nem repestem az örömtől. Platinát mindenidők leggyengébb Bëlga albumának tartom, amit bár nagyon vártam, óriási csalódás lett.
Fizika és Halmazok kivételével meg sem közelítették a Királyok a házban, Ló-rider, és Madártani intézet színvonalát, inkább csak puskaként szolgáltak.
Így részemről érthetetlen hogy ez a két dal, hogy került a koncertre, hisz ez nem szokásos Bëlga koncert, szóval nem volt teli egy csomó tizenévessel, inkább a 20 év felettiek voltak, de voltak öreg emberek.
Mondjuk az est célja nem vidámság volt, épp ellenkezőleg, ha innen nézzük, ha tökéletesen célt értek. Ehhez komor hangulathoz az is hozzátartozott, hogy sokáig semmiféle kapcsolat nem volt nézők és fellépők között, aztán Tokyo teremtett egy fajta kapcsolatot, felszólította azokat akik nevettek, hogy ne nevessenek, persze ők tovább nevettek.
Itt el kell mondanom, hogy nagyon komolyan csinálták meg az estét,vagyis közönséggel ellentétben ők tartották ezt a hangulatot végig. Igazából színpadon sem történt nagy vidámságnak helyett adó okok. Kémia alatt volt egy kis break.
Illetve volt egy látnivaló amikor egy lány jött a színpadra akin mindössze egy melltartó és egy bugyi volt. Ez persze megtetszett fellépőknek is. És közelebb mentek.
Itt megfigyelhető volt némi hülyülés, ugyanis felkerült egy kemény szelet lány alsóneműjére Bauxit által, amit Még5lövés szépen lekapott és megevett. Tokyo meg simán feküdt alá, pontosabban a masszázságy alá.
A koncert alatt mozogtak a srácok pl. Bauxit fogta a székét és beült a dobossal szemben.
Magas székei voltak a Bëlgasoknak, amolyan bárpult székek. Tokyonak ez nem tetszett annyira, így megdöntötte.
Hülyülésen kívül voltak más normál koncertre emlékeztető jelenet sorok, pl. volt az elmaradhatatlan fetrengés pl. az Erős kép alatt, amit most zsinórban kétszer hallottam. Ugyanis a legutolsó koncerten is volt amin voltam, ahogyan arról már beszámoltam.
Elhangzott a Jó is, ami ezt megelőzően a Gyémánt lemezbemutató koncertjén hangzott el.
Illetve a fetrengésen kívül a szokásos punnyadás is volt, ami most nem egy trambulinon ment végbe, hanem egy fekete kanapén. Még5 ki is használta egyből :D
Na de most jöjjenek a ritkaságok.
Volt a DigiParaFixió a Farost című lemezről. Ez a szám amiről megosztott a véleményem, maga a szöveg jó, de nem tetszik az alapja, olyan amitől az embernek csak feje fájdul meg, vagyis elég torz.
Ezután már csak két dal volt.
Először az Ingyen jött vendégfellépőkkel, a hegedűs Kácival és a szintis Sanyival.
Ők maradtak az utolsó számra is, de ekkor már nem a hangszerükkel, hanem csak a hangjukkal.
Ugyanis az utolsó számot a Kis Tehén és Bëlga együtt énekelte el amibe Kácit és Sanyit is bevonták. Mondhatjuk ez volt melankólia csúcsa, a szomorú végkifejlet. Ugyanis egy olyan számot adtak elő, amit leginkább öngyilkosoknak ajánlom, de normál embereknek semmiképen sem. Ez pedig a Mi vagyunk az emberek.
Az egyetlen Bëlga szám amit mindössze egyszer bírtam végig hallgatni, bár Faroston még voltak töltelék számok, de az más kategóriát képvisel nálam.

A végén azért meghajlás is volt, és vastaps. Visszajöttek a fellépők, és Kistehén egyik tagja egy szál gitárral eljátszotta himnuszt, Tokyo volt az aki intette a népet, hogy álljon fel, de csak kevesen tették meg, én sem pl. Ugyanis ez azért már túlzás volt. És ez már inkább vicc csinálás kategória.

Magát az eseményt ha értékelném kéne akkor olyan 50%-ot adnék rá.
Ezt azért mert volt két ritkaság amit tényleg jó volt legalább egyszer meghallgatni.
Viszont ahogy említettem jó pár negatívum is volt. De köszönettel tartozom a fiúknak, hogy előadtak ezeket a dalokat ezen a napon. Úgy hogy köszi Bëlga!
De amúgy ahogy az előadás rendhagyó, úgy az én látogatásom, nem hiszem, hogy elmennék máskor ilyen koncertre, hisz a szomorúsághoz, nem kell koncert, viszont ahhoz, hogy jobban érezze magát az ember, na ahhoz annál inkább.
Ha minden igaz Februárban Eger Ifiház a következő állomás.

2 megjegyzés:

  1. Szerintem cseppet sem volt komor az est :) A magam részéről nagyon jól éreztem magam, és teljesen feltöltött.
    Az átlagos koncertek 10-es skáláján kb. 8,5-9-re értékelném, viszont ebben benne lett volna a 15 lehetősége is... olyan magasra tényleg nem sikerült ellőniük... :S
    Azért köszi, hogy megírtad a véleményedet :)

    VálaszTörlés
  2. Minden ember más és más, ami így helyes. Hisz szükség van, arra, hogy a világ sokszínű legyen.
    Vannak elvont, és kevésbé elvont emberek, és van aki semennyire sem az. Ez utóbbiba tartozok én.
    Ez igen is egy melankolikus este volt.
    Amúgy olyan nincs, hogy átlagos koncertek skálája.
    Egy felől azért, nincs mert ezt koncertnek egyáltalán nem nevezném. Kifejtettem azt is, hogy miért nem. 10-es skálán olyan 5-öst érdemel, de leginkább csak azért mert olyan számok kerültek elő, amik lehet, hogy soha többet nem lesznek.
    A másrészről meg minden koncert más és más.
    És más más féle szempontok alapján lehetne megítélni. Elhangzott dalok, a hangulat, egyéni élmények ezek mind hozzájárulhatnak egy-egy este megítéléséhez. És azért mondom, mert pont ezek miatt nem beszélhetünk, olyanról hogy átlagos koncertek. Ugyanis nagy különbség lehet két átlagos koncert között. Hisz ezeket koncerteket azért hívják átlagosnak, mert slágerek hangzanak el, de nem mindegy, hogy milyen számok kerülnek elő. Mert lehet, hogy egy ritkaság előkerül, és az már is pluszt ad.
    Emellett vannak egyéb nyalánkságok is.
    Pl. sok koncerten megfigyelhető az, hogy nem jól van beállítva a hangosítás. És ez pl. durván levon az élményből.

    A lényeg, hogy ez egy rendhagyó előadás volt, de semmiképen sem koncert.

    VálaszTörlés