2011. szeptember 29., csütörtök

Musicalplusz 32. 2011 szeptember 25

Robin Hood után azt mondtam felemás érzéseim vannak, ez most hatványozottan igaz.
Ugyanis összeségében kiváló produkciók és dalok hangzottak dal.
De hiányzott most nálam nagyon az a plusz, amely személyes kötödést jelenti egy dalhoz.
Mindezek ellenére azért nagyon jó kis délután volt ez.
Mihálka Gyuri kezdte a délutánt egy Queen dallal, majd Kamerás Máté folytatta. Ezután ők ketten kezdtek el konferálni, ami
egy külön szám volt. Hihetetlen amit ők ketten csináltak itt. Ment a cikizés jobbra-balra. Máté össze-vissza olvasta fel, hogy miket hallott, illetve hallhat majd a nagyérdemű publikum.
Most a blokkok elemezése helyett az előadókat fogom sorra venni.
Kezdenem Kamarás Mátévál, aki a du. komoly pozitív csalódása, komolytalanságban és komolyságban is vitte a prímet.
Az első blokkban Rocky Horror Picture show-ból énekelt két dalt is. Már a kezdése nem volt semmit, hisz a Sweet Transvestite-tel kezdett, ami egy elég komolyan, nincsenek sokan a világon, akik ezt jól előtudnák adni, Máté produkciója kitünő volt, a másik dal is jó volt, sőt összeségében elmondható, Máté nagyon jól választott dalokat, bár azért ezen repertoáron lehetett volna csiszolni, mondjuk azt sajnálom Mitsukoból nem énekelt, illetve hogy Summer Nights vagy vmi hasonló dal nem került elő tőle, inkább a komolyabb daloké volt a főszerep, hisz ugyebár Sakkból énekelt még, illetve két Elisabeth duettet Janza Katával.
Bár ez utóbbi végképp nem meglepő, hisz ugyebár ők sokáig játszották ezt a darabot együtt.
Lehull a fátyol végén Máté meg is lepte Katát rendesen, ugyanis karjába vette, és úgy vitte őt, roppant vicces jelenet volt meg kell hagyni. Ez volt amúgy a "záró" szám, ezután ugyanis összesfelépő színpadra és We are the world-ot énekéltek el. Máté a refrénből énekelt részt, ami nem is tudom mire hasonlított, talán Bruce Springsteen-re /ugyebár azok közök voltak akik anno elénekelték ezt a dalt./. Dal maga amúgy is maga  tökély, záró dalnak alig ha lett volna jobb választás.
Ha kell egy táncot mindig örömmel veszi az ember, ha hallja, ugyanis még mindig kuriózumnak számít. Most már két szempontból is. Az egyik szempont, hogy ez dal sosem szerepelt a magyar előadásban, bár egyszer Máté és Detti jelmezben előadta. A másik szempont pedig, hogy az előadás jelenleg nincs műsoron, sajnos.
De azért még van egy szempont, hogy bár a múltban sokat szerepelt együtt Máté és Kata, de ma már nem ezek az idők járnak, így tényleg komoly kuriózum volt a dal, két kiváló előadóval.
De a két Elisabeth szám között volt két Sakk dal. A Forog  a kerék magyarul, és az Anthem angolul.
Na már most a Forog a kerék volt Máténál csúcs, hihetetlen, hogy adta elő ezt, az hagyján, hogy hangilag hogy adta elő, mert az önmagában nem volt semmit, de a gesztusai önmagukért beszélnek. Totálisan együtt élt a dallal, és teljesen átjöttek az érzelmek a dalból. És ezután már végleg nem lehetett egy rossz Mátéra, bár ezen délutánon abszolute nem volt, igen komoly pozitív csalódás volt ő ezen délutánon számomra.
De a másik Sakk dal az Anthem is egy külön kategória, amit ugyebár angolul adott elő. Ezt a dalt mondjuk még nem hallottam, vagy legalábbis egymáé többször nem így mindenképpen új volt nekem a dal. De ahogy az elöző dalokra azt mondtak, hogy jól lettek megválasztva, erre is igaz ez. Az pedig külön érdekesség, hogy Máté külön kis blokokkat adott elő, mint az jól látható.


Mihálka Gyuri. Na őtt annyira nem ismertem, de pár dalt hallottam tőle. Ő is jó repertoárral állt elő ugyebár Queen dallal kezdett, majd a Sunset Blvd.-ból As if We Never Said Goodbye-t énekelte el az első blokk végén. Na ez egy igen komoly dal, ráadásul a dolog érdekessége, hogy ezt a női főszereplő énekli el ebben a musicalben, bár nem példanélküli, hogy férfi adja elő a dalt, ugyanis a Glee című sorozatban Kurt elénekelte ezt a dalt 2. évadban. Ez amúgy roppantul tetszett Gyuritól, roppant szép dalról van szó amúgy.
Idegennyelvű dalok után az Árnyékdal követlezett, amely szintén egy jó performance volt, bár az elején még voltak kételyeim, hogy mi fog kisűlni ebből, de aztán ezek elillantak.
Ezután még Queen dal következő ami duettben lett előadva Fejes Szandrával,  Who wants to live forever. Ez is ott volt a szeren. Az utolsó dala pedig Maria volt West Side Story-ból, amire végképp feltette a pontot az i-re, de mint mondottam nála Sunset dal volt a csúcspont, de ettől független kitünő volt a zárás.

Na és akkor most jöjjön Veréb Tamás. Őszintén megmondva itt is felemások az érzéseim.
Ennek pedig az oka, hogy repertoárt soványnak éreztem, és nem a dal szám miatt, egyszerűen azért, mert dalok közül egy olyan volt, ami az újdonság volt, a többi már elhangzott fellépéseken.
Másrészről viszont a dalok jók voltak, csak nem azok a dalok voltak amik igazán közel álltak volna hozzám.
Bár mondjuk Robin szóló igen közel hozzám.


Akkor nézzük a dalokat. Az első dal egy duett volt, a Szerelemre hangolva Szandrával.
A dal előtt Janza Kata beszélt egy kicsit hosszabban, majd bemutatta, hogy kik jönnek, roppant kedves volt, ugyanis elmondta, hogy vannak fiatal tehetség, azok közül is vannak olyanok, akikért úgyszólván tűzbe tenné a kezét/nem így mondta, de ez a lényege/. Illetve azt is hozzá tette Tomit illetően, hogy sajnálja, hogy szerelmes párt már nem alakíthatnak majd a színpadon, de még az ilyen rendezvényeken azért duettezhetnek, ezzel már egy kicsikét előre vetítve a jövőt, illetve a duettezést, még a bemutatás előtt is megemlítette.
Ez a dal egy egész jól sikerült pop dal amúgy, amit Tomi kezd el.  És őszintén megmondva ez a belépés ami igazán megfogott engem, szerintem ez a dal legjobb része. Tomi természetesen hozta azt amit tud már az első pillanattól kezdve, pedig a csúcsponttól még messze voltunk, de ez kitünő bemelegítés volt. De amit a dal kapcsán meg kell említsek, az pedig nem más, mint Szandra személye. Elképesztő ez a fiatal lány, amit ebben a dalban produkál az nem semmi. Igen szép jövő állhat előtte, aki mindenképpen egy üde színfolt lehet ebben a világban, sőt még példakép is lehet a jövőben arra vonatkózólag, hogy a tehetség az ami mindenekelőtt áll.
Ahogy Gyurinál Tominál is második dal volt a du. csúcspontja szerintem /bár ebben biztos lesznek akik nem adnak majd igazat nekem, de így van rendben/, nem csak azért mert egy olyan dalt adott elő, amit még eddig nem, hanem azért is mert az olyan dal, ami mindezek mellett roppant komoly dal is. Én a magam részéről azért is szeretem ezt a dalt, mert egy sokak által vallott közhelyt cáfol meg, még pedig hogy királyfinak jó lenni. És azt hiszem, ebből kitalálható, hogy Tomi Rudolf című musicalből énekelt, még pedig a Hétköznapi hős-t. Most őszinte leszek, ez a dal sem tartozik kimondottan a kedvenceim közé, persze maga a dal nagyon jó, a tartalma, a mondanivalója nem csak erre az adott szitucáióra, hanem úgy gondolom, hogy ma is érvényes, mivel az élet nem fenékig tejfel az emberek számára, nem nagyon van olyan ember a Földön, akinek ne lennének ilyen vagy olyan problémái. Sőt ami miatt ez igaz még ma is, hogy ma is élnék olyan emberek a Földön, akik inkább suttyba dobnák a hírnevüket, és csak hétköznapi emberek lennének.
Amúgy Rudolf egy elég vitatott személyiség, a róla kialakult kép azért nem mondható teljesnek, vannak elég ködös részek vele kapcsolatban, elég csak halálára gondolni, amit hivatalosan öngyilkosságként aposztrofáltak, de ezt a mai napig is vitatják. De pont ez a része Rudolf életének nagyon is valós lehet, hogy elvágyodott az udvarból. De nem ragoznám ezt tovább, hisz lehetne erről még erről hosszú-hosszú sorokat írni.
Azt mondtam, hogy ez volt a csúcspont, ami mellett már két indokot is felsoroltam, de van egy harmadik ami legfontosabb. Még pedig a 4 dal közül ez volt a legjobban előadott dal. Ezt már elmondtam, de még sokszor elfogom mondani, Tomi mindenesetben teljesen azonosul azzal a karakterrel akit énekel, és ez egy darabban még egyszerűbb feladat, hisz ott van idő kiteljesedni, de egy fellépésen ugyanazt megcsinálni, na erre már csak a legnagyobbak képesek. Amúgy ezt mi sem példázza jobban, hogy a dal végén teljesen összeomlik, amit konkrétan látni kell, mert így leírni nem lehet. Bár még van két dal, de azt kell mondjam, hogy Tomi eljut majd oda, hogy ő lesz Magyarország első musicalszínésze egy nap, abszolute megérdemelné, hisz vannak fiatalok azért nem is kevesen, akik jól tudnak énekelni, de olyan fiatalok, akiknek ilyen drámai vénájuk legyen, ilyeneket Tomin kívül nem ismerek jelenleg, persze ma már a youtube és egy videómegosztó portálokon nap, mint nap újabb és újabb fiatal tehetségeket ismerhet meg, bár azt kell mondjam, hogy nem a világ vége, ha vannak olyan tehetség a kis hazánkban, mint Tomi, ugyanis ez nem veszi el Tomi tehetségét, és most olyan dolog jön, amit én már többször elmondtam, és el is fogok mondani. Ez a műfaj, egy alapvetően színházi műfaj, amely nem arról szól, hogy ki a jobb, ki a legjobb, ugyanis magam részéről nem állítom senkiről, hogy na ez olyan ember, aki verhetetlen, bár azért színházban szerepek vannak, és azért bevallom, hogy bizonyos szerepeknél nálam meg vannak azok az emberek akik legjobbak az adott musicalben, ez persze nem azt jelenti, hogy más nem lehetne jó. Na de túlzottan is eltérem a tárgytól, vissza a musicalpluszhoz.
A 3. dal az az dal, amire azt mondtam, hogy közel áll hozzám, viszont ennél a produkciónál felmerülnek problémák. Az első probléma, hogy bár ez a dal tényleg közel áll hozzám, én úgy gondolom, hogy ez a dal Kovács Ároné,  és ezt az élő élményem után is mondom. Másrészről a William dala az ami Robin Hood legjobb dala, az dal olyan dal amiután még Webber is kiesne a székből szerintem. És ugyebár ez Tomi dala a darabban, amit elképesztő módon ad elő, mint arról beszámoltam, és valahol azért reméletem, hogy ezzel fog előrukkolni.
De most jöjjön a dal elemzése. Először nem véletlenül, mondtam, hogy ez Kovács Áron dala, ugyanis ez a dal sok minden csak nem egyszerű dal, ez dal nehezebb a William dalánál ugyanis az a dal egy ívet visz tovább, ez viszont nagyon sok ívű. vagyis külön dramaturgiája van a dalnak.
És vannak részek amik kimondottan nem jönnek be nekem ebben az előadásban.
Pl. egy probléma hogy vannak darálós részek, van egy igen lassú rész a dalban, amely kritikus rész, amely úgy kezdődik, hogy "kis kölykök játszanak háborúsdit...". Itt több probléma is van, egy részt itt azért a darabban van egy ici-pici szünet olyan 2-3 másodpercnyi, ehhez képest itt csak 1 volt. Ez sem kis probléma szerintem, a nagyobb probléma a folytatás, ez egy roppant lassú és halk rész lenne, amit Áron kitünően hozott le, ehhez képest itt nem volt meg az az lassú és halk ív, aminek kellett volna, ezen a részen belül Tomi ugyanis felemelte a hangját "Ezzel kell élnem.."-nél, sőt azt sem nevezném szerencsének amikor "pofon"-nál p-t túlzottan kihangsúlyzotta. Remélem senki sem haragszik meg ezért a kis kritikámért. De, mint mondtam ez a dal roppant nehéz dal, Robin Hood musical legnehezebb dala magasan, ami magában hordozza hiba lehetőséget, ezért is elképesztő, hogy Kovács Áron ezt képes volt elképesztő módon előadni, pedig ő nem is profi, mint azt tudjuk.
Viszont hogy vmi jót is mondjak, a dal többi része viszont igen jól sikerült, pl. van még egy igen nehéz rész szintén ebben lassú ívben, amikor félsz-t elkezdi énekli, és ez ív elkezd gyorsulni, és végére eléri a csúcspontot, ez tökéletes volt, ahogy a dal eleje is. Sport példával élve ez olyan volt, amikor van egy nehéz versenypálya, mondjuk Szingapúr, amely nem rövid pálya, sok kanyarral, 2 szektort összerak az illető abból még lehet jó eredmény, de ha ma a harmadikban hibázik, akkor már is nem az ideális köridőt teljesíti a versenyző.
Ettől függetlenül dal igen komoly hatást gyakorolt közönségre, igen komoly ováció volt ugyanis, Tominak nem is egyszer kellett visszajönnie.
De azért megemlíteném, hogy Tomi legutóbbi Félsz előadása, ami idén májusban volt, az viszi eddig prímet, a kritikus részeket is nagyon jól hozta le ott, azt mindenképpen érdemes megnézni, a honlapján megtekinthető.
És akkor a záró akkordokhoz, amely egy több szereplős dal, és azért nevezem így, mert igaz, hogy két szereplő van benne, ráadásul a másik szereplő a dal végén lép csak be, de ez egy különleges dal, ahol igen fontos a másik szereplő is. Ez a dal a Bennem, mint a tükörben az Elisabeth-ből. A dal ugyebár arról szól, hogy Rudolf anyától kér segítséget, hisz ő tartja a végső menedéknek, de végül benne is csalódnia kell.
Amúgy igen fontos dolog, hogy Rudolf és Sissi igen jó kapcsolatban voltak egymással, Rudolf halála az ami végleg betette a kaput Elisabeth és Ferenc József házasságának, legalábbis egyes történészek így vélik.
De most magáról a dalról beszélnék. Ez a dal párhuzamba vonható a hétköznapi hőssel, hisz Habsburg Rudolf énekli mindkét dalt, viszont míg ez előbbi dal a Rudolf című musicalben szerepel, addig a Bennem, mint a tükörben az Elisabeth című musicalben szerepel. És hogy miért mondtam ezt két szempontból. Az egyik szempont, hogy az előadók kisebb blokkokat tartottak amelyek két számból álltak.Tominál Rudolf blokk volt, Máténál Rocky Horror Show, Elisabeth blokk, Sakk blokk, Gyurinál Queen blokk, Gézánál Webber blokk, Kata szintén Elisabeth blokk, Szandra Rómeó és Júlia /RJ/ blokk.
Másik szempont, hogy a Félsz után Tomi visszatért oda, ahonnan befejezte a Hétköznapi hőst, és ez nagyon fontos, ez egy hibamentes dal, tökéletesen előadva, aminek teljes katarzis a vége Tominál, mint ahogy a Hétköznapi hősnél. Bár ezt a dalt nem először adta elő Tomi és nem is akárkikkel, pl. Füredi Nikivel egyszer, aki ugyebár szintén játszotta Elisabeth szerepét, illetve Vágó Zsuzsival is. De azért ez a csúcs, azt hiszem nem kell mondanom, de számomra Janza Kata jelenti Elisabeth-t, abszolute ővé ez a szerep, nem véletlen, hogy ő azt mondja, hogy ez az álomszerepe, amit megtudok érteni a történelem női karakterei közül ő az egyik amely igazán közel áll hozzám, sőt a nők közül talán legközelebb.
A musical szenzációs bár őszintén megmondva, azért olyan sok dal nincs benne, ami nagyon közel áll hozzám, illetve úgy mondanám, hogy slágerből nem mondható, hogy sok van benne.
Három dalt emelnék kiemelni: Nagyott nőtt az árnyék, Az már nem én lennék, Ha kell egy tánc /ez utóbbi az előadásba még nem került bele a magyar előadásba/
Ettől függetlenül még a Bennem, mint a tükörben is egy igen komoly dal. De ugyebár a dalokat több szempontból szemléhetjük, mint azokat én is néztem, ezek pedig személyes kötődés, tartalom, dallamvilág etc. Nagy tapsot kapott Tomi és Kata, Tomi külön megköszönte Katának a duett-et, és még szólt a közönöséghez is, bár elsőre nem működött a mikrofonja. Azt mondta, hogy most csak szomorú adott elő, így következő alkalommal valami vidámabb dalt is el fog énekelni. Ezzel kapcsolatban meg annyit tudok mondani, hogy ezt nagy örömmel fogadnám. :) És nagy köszönet ezért délutanért.


Fejes Szandra a következő, akit röviden bemutatnék, ő egy fiatal tehetség, akit a Társulat tagja volt, és az István, a királyban játszhatta Táltosasszonyt. Illetve Kaposváron is játszott azt István a királyban de ott Sámánasszonyt alakított /ez vélethetően ugyanaz a szerep/. De azért az igazi áttörést a Nyomorultak hozta meg, Kecskeméten játssza ugyanis  Madame Thenardier-t. Emelett indult Lévay énekversenyen karakterszínész kategóriában, ahol nem ő nyert ugyan, bár neki kellett volna nyernie, és ezzel nem vagyok egyedül, csak hát neki nem az opi igazgatója az apja ugyebár......
Illetve még ide kívánkozik, hogy Gálán ő is fellépett Mrs. van Hopper dalát adta elő.
És a vasárnapi repertoárjaból is látható, hogy nem véletlen, hogy karakterszínész kategóriában indult, hisz a dalai elütnek egymástól, még az RJ dalai is, már csak azért is mert két külön karakter daláról van szó.

Most pedig a szóló számáiról beszélnék, ugyanis duettjeiről már beszéltem, illetve még fogok beszélni.
Az első szóló dala a Rómeó és Júliából a Dada dala vagyis a Szeme tűzben ég. Ehhez előjáróban annyit mondanék, hogy ez a musical igen sokat jelent számomra, maga az eredeti történet is, és a musical is, bár magyar verziót nem szeretem, aminek számos oka van, de azért a dalokkal általában nincs komoly probléma, de azért vannak olyan dalok, amiknél akad, ez szerencsére nem az dal.
Még annyit, hogy ezt a dalt szintén énekelte Lévay versenyen még a középdöntőben.
Ez amúgy az este második RJ dala volt, ugyanis már volt Gyűlölet amit Szandra és Kata énekelt.
Szeme tűzben ég  az a dal, ami egy pluszt ad Rómeó és Júliahoz, ugyanis a francia szerző úgy vélte, hogy fontos a mellékszereplők érzéseivel tőrödni. Ez kaptak is dalokat. Eredendően Dadanak, Tybaltnak, Capuletnek /ez nem került be a magyar előadásba/, Lőrinc barátnak volt saját dala, Aztán a franciák felújították a darabot és Mercutio is kapott két szólót, Capuletné is kapott egy dalt.
Dada dala személyes érzésekről szól,  hogy mennyire kőtödik Júliához, és bár nem ő az anyja még is úgy nevelte, mint a saját gyerekét.
Nagyon tudok hozzáfűzni ehhez produkció, hisz gyönyörű volt. És döbbenetes, hogy az egyik pillanatban még gyülölködő szülő, a másik pillanatban már Dajka, aki belátja, hogy Júlia már nem gyerek, vagyis lemond Júliáról, hisz látja hogy rátalált a boldogságm, ez pedig igen komoly kontraszt van itt ugyebár nem csak a szereplők között hanem a dalaik között, teljesen más hangot igényel a két dal. Szóval tényleg le a kalappal előtte.
A másik szóló dala a Rebeccaból az I'm American Woman dal. Ez viszont a már a sokadik tipusú dal, ugyanis ez a dal alapvetően egy vicces dal, abszolut szórakoztató jellege van, egy revü tulajdonképpen.
Mint az amit már említettem, ezzel a dallal lépett fel Lévay verseny gáláján nem olyan rég.
És a mai vasárnapi produkciójából látszott, hogy roppant egyedi a stílusa, és a hozzáállása ehhez a dalhoz, nem tudnám azt mondani, hogy Nárayt vagy Szulákot idézi meg, mert egyikre sem hasonlít, de vmi elképesztő tényleg. És szokták azt mondani, hogy ezt nem lehet leírni, hanem látni kell, már nem is mondtam, de jelen esetben hatványozottan igaz.

Janza Kata. Na ő egy tűnemény, nem tudok jobb szót rá. Valami elképesztő egy nő, hihetetlen, hogy milyen alázat van benne. Meg azért teli van még sok jó tulajdonsággal. Élőben eddig őt sem láttam, így mindenképpen komoly benyomást tett rám. Beszéltem már az Elisabeth-es duettjeiről, illetve arról, hogy külön bekonferálta Tomit és Szandrát, az is egy nagyon szép gesztus volt.
Az első dalát nem ismertem, bár ugyebár be lett konferálva, de nekem semmit nem mondott. Ez a dal a Sztárcsinálok nevű magyar musicalből van, Egyszer tenne végre asszonnyá. A dal maga nagyon jó, sőt egyenesen kíváló. Azt pedig, hogy mindez Kata adta elő ez plusszban rátett egy lapáttal. A dal maga a vágyódásról szól. Octavia vágyakozik férje után, szóval egy érzelmes dalról van szó, ami belépőnek nem éppen semmi. De amúgy ez a musical műfaj egyik jó oldala, bár ez minden zenei ágra igaz, hogy mindig hall valami újat, szépet, elképesztőt.
Következő dal már nem lepett meg. Rómeó és Júlia duett, amit Montaguené és Capuletné énekel. Ugyebár Kata Capuletnét énekelte, hisz ez az ő szerepe, Montague-nét Szandra énekelte. Ez valami elképesztő duett volt, ez a dal Gyűlöletről szól, cseppet sem könnyű előadó, nehézség abban rejlik, hogy két egyenértékű partner kell, hogy legyen, hisz a lényeg, hogy mindkét fél félelmet keltsen az emberben. És bár nem szeretem ezt a szót használni, de ez tökéletes produkció volt. Katat tekintve ez nem kérdés, ő álmából felkeltve is úgy lenyomná ezt a dalt csípőből, hogy az ember dobna egy hátast, de amit Szandra művelt, az vmi elképesztő, brutális volt, nem is kis mértékben, félelmetes volt ez a duett. Csillagos ötös volt ez a produkció.
De azért minden dal más, ez más dalokhoz mérten könyebb dal, abban tekintetben, hogy nincs mondjuk sok íve a dalnak, ezt a dalt sokkal inkább elő lehet adni fellépésen is, mint mondjuk egy Félsz-t, ami jócskán nehezebb, bár az szóló dal.
Még egy dal maradt, egy Cserháti dal, Kicsi, gyere velem rózsát szedni. Erről a dalról annyit tudok mondani, hogy egy roppant kellemes kis dal, számomra ez is új volt, hisz nem ismertem ezt a dalt, sosem voltam nagy Cserháti rajongó, de azért vannak nagyon jó dalai, ezt viszont már régen is így gondoltam.
Ez a dal is jó választás volt Kata részéről, bár összeségében én azért más repertoárra számítottam Katától, de ez ami volt, ez is kiváló volt.

Egyházi Géza. Ő az az ember akit ma már az országban egyre többen ismernek, de leginkább Krolock grórfként, ugyanis ez az a szerep ami által őt megismerte az ország. Persze ma már több más szerepben is tündököl, pl. Jean Valjan-t alakítja Kecskeméten.
Géza repertoárja nagyon jó volt. Teljes más volt ez a repertoár, mint mondjuk Gyurié, és Mátéé, az ő repertoárjukban több nagy szóló /erőteljes, földrengetős/ is volt, Géza repertoárjában a Colloredo szóló az ami kilógott a sorból.
Első dala az Aspect os love-ból a Vágy, boldogság, szenvedély. Ez is egy komoly kezdés meg kell hagyni. Annyit erről a musicalről, hogy régen ezt a musicalt nálunk is játszották Szerelem arcai néven.
Ahogy Tomin kívül ezen estén senkit, még Gézát sem voltam szerencsém élőben hallani eddig, csak a youtube-ról többnyire. De már Krolocként is tetszett, de igazából engem az nyert, amikor Jean Valjanként láttam, erről van felvétel a youtube-on, különösen a Vidd haza az ami elképesztően jó volt Gézával.
Azok után meg végképp kíváncsi voltam, hogy milyen lehet élőben. Nem hiszem, hogy egy nagy titkot mondok el, azzal, hogy én Tomi miatt mentem el erre a rendezvényre, de azért nem mellékes, hogy milyen fellépők álltak össze még, és azt kell mondjam, hogy igen komoly brigád állt össze.
De visszatérve a Szerelem arcaihoz, ez a musical amúgy Webber musical, akit akár nevezhetnék Mr. Musicalnek, hisz őt tartják sokan a legjobb msicalszerzőnek, ami azért nem véletlen elég megnézni, hogy milyen művek állnak a neve mellett. Csak pár a rend kedvéért: Szupersztár, Fantom, Macskák, József etc
De visszatérve a dalhoz ez egy remek dal egy remek előadó tomácsolásában, és hogy a dal eredeti címe a szerelem tényleg mindent megváltoztat.
Dal után egy kicsit beszélt Géza, oltári arc meg kell hagyni. Megjegyezte, hogy Gyuri és Máté együtt már nem térnék vissza, hisz nem fog fél 10-ig tartani a musicalplusz /fél 7-ig tartott amúgy/ , és hogy a szájukon ott van már a szájkosár, ezen megszakadtam, tényleg hihetetlen forma.
A következő dal, a már említett Győzedelmes zeneszó. Azt is mondtam, hogy kilóg a sorból ami igaz, hisz egy komoly, erőteljes dal, ráadásul ezt a szerepet Szabó P. Szilveszter játszotta eredetileg /játszotta, sajnos, ugyanis ezt a darabot idén tavasszal levették a programról/ ami önmagáért beszél.  A dal elején Géza tett is egy Szilveszteres mozdulatot, majd gyorsan elnézést is kért Szilvertertől, és mindezek után elénekelte a dalt.
 Dalról annyit érdemes tudni, hogy az antikarakter dala ez a darabban. Bár teszem hozzá több féle vélekedés van Colleredoról. A darab abból indul ki, hogy Colloredo nem ismerte fel Mozart tehetségét, azt hitte, hogy mindent kisajtolhat bele, erre az újtaik ketté váltak. És innentől kezdve Colloredo bukása elkerülhetetlen, hisz Mozart közben sikeres lett Bécsben. Csak hát Colloredo ahogy mindenki mást, Wolfgang Amadus Mozartot is lenézte: " az a senki, pimasz, hűtlen...." . És azt kell mondjam,  hogy ez a történet akkor ma is megállja a helyét, hisz ma is vannak született tehetségek, de nem lehet őket kisajátítni, beszorítani valahova, hanem hagyni kell, hogy kiteljesedjenek.
Géza ezt a dalt is kitűnően hozta le, a fenn idézett rész különösen tetszett a dalból.
És most vissza Webberhez, a délután első nagyon nagy kuriozumához értünk el. Ez pedig egy Love Never Dies /Operaház fantomja 2. rész/ dal volt magyarul ez pedig a Míg hangod újra fel nem zeng vagyis a
Til' I Hear You Sing. Love Never Dies egy érdekes musical most, nagyon nem mennék bele, de a sztori nem az igazi, a dalok közül csak párat lehetne kiemelni köztük ezt az Erik dalt, ráadásul ehhez a dalhoz még klip is készült, ami ma már musical dalok esetében is divatos, és ezt egy jó dolognak tartom, nem csak azért, mert olyanokkal is megismertetje az adott musicalt, akik amúgy nem ismernék, hanem azért mert születnek igazán jó klipek is.
De vissza a dalhoz, ez tényleg a kúriózumok kúriózuma volt a délután folyamán. Ugyanis mindig öröm olyan dalokat megismerni magyarul, amit addig még ismert az ember, másrészről még nagyobb az öröm ha kiváló a dal, és a csúcsok csúcsa, ha van egy olyan előadó adja elő, mint Géza.
És nem kell szerintem külön mondanom, de ez a dal az, ami legjobban tetszett Gézától ezen a délutánon.

Következő dal, viszont az est egyetlen minden komolyságot nélkülöző dala volt, még pedig a Hyppolit betétdal, Aki autón járni óhajt, duett Katával. Ez a dal tényleg szórakoztatásról szólt. Ebben ugyebár van egy prózai rész, amely önmagában rendkívül vicces, és van ugyebár egy zenés rész, de mindkettő megneveteti az ember, ráadásul a végén még volt egy kis tánc is. Elképesztő egy produkció volt, az ember tényleg dőlt a röhögéstől, amire Géza is adott okott rendesen, de azért Kata rendesen vitte a prímet.
Természetesen komoly ovációt kapott ez a produkció, és Géza még mesélt is dal után, azt mondta, hogy két dal olyan operett dal van amit Katával nem tudnak előadni ez az egyik. :D Ezen teljesen megszakadt az ember. Illetve még a Lili bárónőt ajánlotta/nem ajánlotta, ezt mindenki döntse el, hogy értette, mindenesetre az is elég humoros volt. De ezzel még nem volt vége, hisz még hátra maradt egy dal.
Ez a dal az Oly távol vagy tőlem, az István király legjobb dala, ez az a dal ami még nekem is tetszik, bár én nem szeretem ez a rockoperat.
Ez dal ugyebár egy duett, még hozza Géza ezt Szandrával énekelte. És itt megjegyezném, hogy mindkettőjük produktuma ámulatba ejtő. Géza nagyon szépen hozta ezt a dalt, Szandra pedig sokadik arcát mutatta meg ezen az estén. Tomira már elmondtam, hogy sokra viheti ebben a szakmában, de igaz Szandrára is.
Aki az est kaméleonja volt. Tényleg le a kalappal előtte.

Még volt egy formáció a Confirmity a musicalpluszon a Confirmity. Ez a formáció az X faktorban indult anno 3 lányból áll Kormos Réka, Molnár Viktória, Fejes Anna. 4 dalt adtak elő.

Első dal a Candyman volt, ez elég kellemes kis kezdés. És az már kiderült, hogy szép hangjuk van a lányoknak. A folytatásból a Queen-től a Don't stop me now jött, ebbe a dalba a Non-Stop tagja, Kassai Zsolt is beszállt, aki különféle ilyen mellékzörejeket produkált, ami tetszett a közönségnek, én inkább olyan so-so-nak mondanám dolgot.Az biztos hogy ellettem volna nélküli, de a lányok itt is jók voltak.
Két angol nyelvű dal után magyar következett. Még hozzá 3 testőr musicalből, ezt a musicalt nem ismerem, így számomra a dal újdonság volt, de ez a dal is pozitív csalodás volt. Felüdülés volt hallgatrni.
Záró daluk viszont az eset második számú nagyon nagy kuriózuma ezt pedig, a Tőled lett szép.... a lét.
Ez aza dal amit már eddig is  ismeretem magyarul, hisz a youtube-n találkoztam anno. Ez a dal Wicked leggyönyörűbb dala, amely a barátságról és az elválásról szól. Ez a dal már igazán közel áll hozzám, így roppant megörültem, amikor beharangozták. Azért annyit mondanék,  hogy a Broadway listavezető darabja a Wicked aminek az egyik fődala ez a dal. És ezt a dalt élőben magyarul meghallgatni, félelmetes élmény volt, egyszerűen frenetikus, és nagy öröm.

És hozzá tenném, hogy igen jó magyar szöveget sikerült a dalhoz írni, le a kalappal a lányok előtt, aki ezt megírták és előadták. Bravo!

1. blokk
Mihálka Gyuri - Another one bites the dust /Queen/ angol nyelven
Kamarás Máté - Sweet Transvestite /Rocky Horror Show/ angol nyelven
konferálás /Mihálka Gyuri-Kamarás Máté/
Oláh Ibolya - Baby /saját/
Comformity /Fejes Anna, Molnár Viktória, Kormos Réka/ - Candyman /Christina Aguleria/ angol nyelven
Egyházi Géza - Love changes everything (Vágy, boldogság, szenvedély) /Aspects of love (Szerelem arcai)/
Janza Kata - Egyszer tenne végre asszonnyá  (Octavia dala) /Sztárcsinálók/
Veréb Tamás & Fejes Szendra - Szerelemre hangolva /Dobrády Ákos és Emilia/ félig magyar, félig angol
Kamarás Máté - I'm going home /Rocky Horror Show/ angol nyelven
Egyházi Géza - Győzedelmes zeneszó /Mozart!/
Mihálka Gyuri - As if We Never Said Goodbye /Sunset blvd./ angol nyelven


2. blokk
konferálás
Janza Kata & Fejes Szandra - Gyűlölet /Rómeó és Júlia/
Veréb Tamás - Hétköznapi hős /Rudolf/
Egyházi Géza - Til' I Hear You Sing (Míg hangod újra fel nem zeng) /Love Never Dies/
Oláh Ibolya -  Oly Könnyű /Aida/
Fejes Szandra - Szeme tűzben ég /Rómeó és Júlia/
Janza Kata & Kamarás Máté - Ha kell egy tánc /Elisabeth/
Mihálka Gyuri - Árnyékdal /Mozart!/


SZÜNET


3. blokk
Conformity - Don't stop me now /Queen/
konferálás
Kamarás Máté - Forog a kerék /Sakk/
Veréb Tamás - Félsz /Robin Hood/
Fejes Szandra & Mihálka György - Who wants to live forever /Queen/ angol nyelven
Janza Kata - Kicsi, gyere velem rózsát szedni /Cserháti Zsuzsa/
Oláh Ibolya - Álmodta egy álmot /zenei alap nélkül/ /Les Misérables, Nyomorultak/
Conformity - Egykor, most és mindörökké /3 testőr/
Kamarás Máté - Anthem (Himnusz) /Sakk/
Mihálka Gyuri - Maria /West Side Story/ angol nyelven


4. blokk
konferálás
Fejes Szandra - I'm american woman /Rebecca/
Janza Kata & Egyházi Géza - Aki autón járni óhajt /Hyppolit, a lakáj/
Oláh Ibolya - Anyának /saját/
Comformity  - Tőled lett szép... a lét /For Good, Wicked/
Veréb Tamás & Janza Kata - Bennem, mint a tükörben /Elisabeth/
Egyházi Géza & Fejes Szandra - Oly távol vagy tőlem /István, a király/
Janza Kata & Kamarás Máté - Lehull a fátyol /Elisabeth/
Mindenki - We are the world  angol nyelven

Képeim: https://picasaweb.google.com/koncerzus/Musicalplusz32#
Videók:
Válogatás 4 részben:
http://www.youtube.com/watch?v=pzQUsalNaJs
http://www.youtube.com/watch?v=3D5jh_3Te0I
http://www.youtube.com/watch?v=8opMHjNnZdk
http://www.youtube.com/watch?v=KUN0raiAeCw
Veréb Tomi videók:

http://www.youtube.com/watch?v=saoy27_nOaw
http://www.youtube.com/watch?v=vOBBEcoLaNI
http://www.youtube.com/watch?v=g54jqys6dME
http://www.youtube.com/watch?v=ziywDzrAjgA
Conformity videók:

http://www.youtube.com/watch?v=8_SdlpyNhbw
http://www.youtube.com/watch?v=jH-sXRfRadQ
http://www.youtube.com/watch?v=AZu3hmo4BEw

2011. szeptember 22., csütörtök

2011 Szeptember 18. Demonstárció a ZP megmaradása mellett

Múlt hét vasárnap egy különleges nap volt számomra és sokak számára.
Számomra az is volt különleges, mert életemben először volt egy demonstráción. Eddig nem éreztem szükségességét, hogy ilyenen részt vegyek, de a múlt vasárnappal nem volt bennem kétely két okból kifolyólag, az egyik, hogy jó ügyért álltam/álltunk ki, és vmi mellett, és ez nagyon fontos.
Hangulat elképesztő volt, én akkor értem oda amikor Ganxsta Zolee és Kartell volt a színpadon, egy-két számot hallottam tőlük, de aztán végig ment a program, különböző előadók léptek fel, és csináltak nagy hangulatot. Döbbenetes élmény volt. Egyrészt az előadók nem volt sokat a színpadon, Vad Fruttik zenélt a legtöbbet az ott tartózkodásom alatt 5-6 számra emlékszek tőlük. A bejelentett előadók közül az Irie Maffia töltötte a legkevesebb időt a színpadon, ők két számukat adták elő, pontosabban két félszámukat, hisz a zenekar létszámilag nem volt teljesen jelen a koncerten. Ez du-este sok mindenre jó volt. A legfontosabb dolog, hogy kiállhatott 45 ezer ember Zöld Pardon megmaradása mellett, de mindezek mellett a közönség megismerhetett különböző előadókat is. Ezt saját magamból kiindulva is mondom, hisz a fellépők nagy részét csak névről ismertem igazán, vagy max. 1-2 dalaikat. És ezért nagyon fontos, ugyanis roppant igényes bandákat ismerhetett meg az ember ez a napon, amely egy részt méltó kiállást, és méltó búcsút /akkor úgy nézett ki, hogy ez lehet a búcsú, most már viszont közzé tették, hogy a Tankcsapda koncerttel búcsúzik a ZP idén "Sírunk vagy nevetünk?" jelszó alatt./, és mindezek mellett méltó kifejezése annak, hogy a Zöld Pardon roppant igényes szórakozást jelent sokak számára. Bejelentett előadók mellett egy szám erejéig Somló Tamás is színpadra lépett annyi mindent nem szerettem még című dalával. Az előadók természetesen nem csak szóban, hanem dalokban is kiálltak a ZP megmaradása mellett. És hihetetlen hangulatot varázsoltak. Ami azért alapjáraton nem olyan egyszerű, hisz nem voltak sokat színpadon, de amíg ott voltak teljes odaadással voltak jelen. És ez nagyon fontos, mivel nem csak arról volt szó, na akkor most gyorsan letudunk 3-4 dalt, hanem együtt éltek az eseménnyel. Bár azért ildomos megjegyezni hogy a több tízezer ember látványa elég lelkesítő bír lenni. Hisz azért nem sűrűn adatik meg, hogy ennyi embert felléphessen xy banda. És még ildomos megemlíteni, hogy nagy változatos volt a műsor, vagyis nem csak egyféle előadó műfajban hallhatott dalokat a közönség, ami szintén nagyon fontos, hisz a zenei sokszínűség fontos, hogy az emberek megtalálják azt az igényes bandát, amely hozzájuk közel áll, mondjuk én egy elektro bandát azért hiányoltam, mondjuk egy Carbonfools még befért volna. És akkor tökéletes lett volna a zenei sokszínűség amit a ZP képvisel sok más egyéb mellett.
Az estet Bérczesi Robi zárta a Zöld Paradon című dallal, fergetes hangulat közepette.
Végezettül annyit, hogy KÖSZÖNÖM ZP, azt a sok élményt, emléket, sok jó dolgot, amit adtál nekem, ezekért igen hálás vagyok, és ezért a vasárnapért.
Ma délután döntés születik Zöld Pardon ügyében. Szorítson mindenki, hogy Magyarország legjobb szabadtéri szórakozóhelye továbbra is megmaradjon.

2011. szeptember 7., szerda

ZP /utolsó?!/ Vol. 3 Bëlga koncert - 2011 szeptember - 8.

Hétfő este idén harmadszor is Bëlga koncerten jártam a Zöld Pokolban Pardonban.
De még mielőtt rátérnék a koncertre, az előzményekről beszélnék.
Bëlga az eseményt "búcsú koncertnek" hirdette meg.
 Erre fel is figyeltem a média, és elkezdtek jönni a hírek. Sajtó már arról kezdett cikkezni, hogy felbomlik a banda. És őszintén megmondva, én is a legrosszabtól tartom oly annyira, hogy ezekből a dolgokból arra következtettem, hogy itt a vége és nincs tovább. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van, szerencsére.
És sajnálom is, hogy én is bedőltem ennek a sajtó általi uszításnak ami ebből a félreértésből keletkezett.
Mivel félreértés történt. És az az igazság, hogy senki nem vetette fel a helyes megoldást erre a dologra. A zenekar rántotta le a leplet hétfő reggel. Még pedig, hogy szó sincs feloszlásról, hanem arról van szó, hogy egy falusi búcsú hangulatú koncertet terveztek meg dodzsemekkel, vatacukorral etc. És az amire nem gondt senki, vagy ha gondolt is, nem osztotta meg nagy közönséggel, hogy erről lehet szó, és ének magam sem gondoltam, hogy a búcsú ezen jelentését takarja a koncert. Hisz először azt hittem, hogy ZP-től való búcsút jelenti, de mit kiderült nem, hisz maga az ötlet idén februárig nyúlik vissza, amikor még szó nem volt arról, hogy idén bezár/hat/ a ZP örökre. Amúgy a dolog legnagyobb csattanója, hogy a fiúk végül annak az internetes oldalnak nyilatkoztak, amely először tényként lehozta a feloszlást. Le a klappal srácok!
A Zöld Pardonba elég korán már 17:30 körül kiértem, és elkezdtem sörözni, ahogy azt szoktam, közben telt-múlt az idő, és úgy tűnt, hogy az időjárás megtréfálhat minket, mert elkezdett cseperegni, egy ideig csepergett is de utána szerencsére elállt.
7 óra után álltam be az első sorba, a jobb oldalra Bauxit elé. Természetesen még volt idő koncertig, ráadásul ilyenkor lassabban telik az idő, mint ahogy általában szokott, pontosabban úgy tűnik. A TV-sek is megjelentek, és csináltak az első sorban az interjúkat, én mondjuk kimaradtam belőle, amit nem is bánok.
Ugyanis nem igazán szívlelem a hiénákat.
Még vasárnap megjelent egy hír belga.hu oldalán mely szerint a koncert hosszabb lesz a megszokotnál, és így is lett, mivel már 8 óra után bele vágtak a lecsóba. Bár sokkal több szám így sem volt. Konkrétan 21 dal volt.
De voltak események a koncerten. Amikről egy kicsit lentebb részletesebben beszélnék.
Először is volt egy nagy függöny amely eltakarta a színpad nagy részét, csak a színpad elején a mikronfokat lehetett látni, ez egészen addig úgy volt, amíg be nem léptek a fiúk.
A koncert rendhagyó módon kezdődött, nem volt Disco Baby pl., volt egy dal a koncert előtt, amit még az előtt nem hallottam. Bár hozzáteszem ez nem akkora probléma. Hisz maga a koncert eszméletlen jó volt.
Most már azt mondhatom, hogy megszokhatjuk az űtös kezdést, legutóbb a Nagyarccal kezdtek, most az Igazi Hip-Hop-al. Ez az a dal, ami idén már párszor előkerült, de azért meglepő, hogy most nyitó szám lett belőle. Amúgy én támogatom, hogy az úgy nevezett extra dalok közül kerüljön ki a nyitószám.
Bár azon időszak is jó volt, amikor Bzmg-el kezdtek. Amúgy az érdekes, hogy Zenevírus hétfőn sem volt.
Ez azért is érdekes, mert ebből a számból készült klip, de ahhoz képest, nem egy megszokott dal a koncerteken.
Amúgy a koncert előtt rajongókkal összefutottam tőlük megtudtam pár kullisza titkot, hogy mely dalokra lehet számítani majd. És őrültem is, ugyanis megint előkerültek olyan dalok, amiket már régen hallhatott a publikum, erről mindjárt írok.
Ezután a koncert mondhatni a megszokott mederben haladt. Olyan dalok jöttek amik mondhatni egy átlagos koncert részei, bár a Szerelmes vagyok hol van, hol nincs. Na de akkor sorrendben:
Szerelmes vagyok,Fesztivállapot, Boros, Nem imádlak, Felveszem a Nyújork Jenkis kabátom.
 Vagyis mint látható, ezen a koncerten visszatért a szerelem három stációja. Bár most kicsit érdekes módon.
Hisz előbb volt válás, és utána a házaság :D
Nyújork Jenkis-ben már színpadra lépett "Ati" is, és szólt a szinti a nóta mellé.
Ezek után jött a Lottó, ez az egyik olyan dal, amiről már tudtam a koncert előtt, hogy lesz. És ennek őrültem is. Épp hallgattam is az nap sok más dallal egyetemben. Kimondottan örültem ennek a dalnak, illett ehhez a búcsú hangulathoz.
Ezután a Bzmg, majd a "céghimnusz" az Artisjus következett, amely egyre többször kerül elő nagy örömre, mivel egyik nagy kedvencem ez a dal "Hétköznap reggel..." ugyebár.
És ha az ember azt hinné, hogy ritkaságok sora lezárult az idei évre ZP-be az tévedett, hisz most olyan szám került, amely még anno Szigeten debütált, a "Megy a juhász szamáron" kezdetű dalocska.
Mondjuk ezt bevallom nem sűrűn hallgattam, azonnal nem is esett le koncerten, hogy mi is egy éppen, de aztán refrén figyelmes hallgatása után már igen, bár azért bekonferáltak ezt a számot.
Ezután következett a Bebukta.Majd visszatért "Ati" immáron Kácival, a hegedűs lánnyal,akit tavaly évhez hasonlóan idén is felköszöntött a közönség :)
Azt is tudtam a koncert előtt, hogy lesz Káci, vagyis ebből már gondoltam, hogy milyen számok lehetnek a koncerten, és azok is jöttek amikre számítottam, vagyis a Nótacsokrok és az Ingyen.
Ezután a Kalauz 1 jött a jól megszokott Billie Jean-s alappal, hisz úgy a legjobb ugyebár. A dal érdekessége az volt, hogy Káci vokálozott alatta, a szám végén meg is kapta az azért járó tapsot :)
Ezután Komment jött, ez az a dal, ami szépen lassan kezd feliratkozni az elmaradhatatlan számok listájára, gyakorlatilag a tavalyi albumokról ez az ami mindig van jó formán, és a Bebukta, bár az azért is lehet, hogy az Aranyról is legyen vmi már. Bár eleinte még a Nemzeti Hip-Hop-al ment egy blokkban, de egy ideje nincs már a Nemzeti, ugyanis "elvonóra" küldték.
A gyaloglás vége kövekezett. És itt megjegyezném, hogy az elöző ZP-s koncerten sem a Gyaloglás vége, sem a Kalauz 1 nem volt, ebből talán a Gyaloglás vége a meglepőbb, ugyanis a Kalauz 1 nem mindig szokott lenni koncerteken, a Gyaloglás vége nélkül általában nincs koncert.
És ezután mentek le a fiúk színpadról majd jöhettek vissza a ráadásra.

Ezután olyan számok jöttek amik szintén kevésbé gyakori kategóriába sorolhatóak. Bár hozzá teszem, szinte majd mindegyik zenekarnál a Bëlga-nal is vannak olyan dalok, amiket időnként előkapnak, és játsszák egy darabig. Idén a Metasláger az ami ebbe kategóriába sorolható, ezt a dalt még hangszerekkel is előadták Beátricse módra. A következő szám egy olyan szám, amihez készült klip is, de sokat nem lehet hallani koncerteken, bár sokak számára emlékezetes marad a dal, ugyanis tavaly a Kobuciban fagyiosztás volt a dal alatt, ez pedig a Piki Lapika. Az utolsó előtti dal olyan dal, ami szintén az a kategória, hogy hol van, hol nincs. Ugyanis a gyereklemezről , ami a Zsolti a béka nevet viseli is két dal szokott előkerülni az egyik a címadó dalnak az első verziója, a másik pedig Csoki-Csoki-Csoki, ami ma volt hétfőn is. Őszintén megmondva én szeretem ezeket a vetés forgókat, hogy egyik alkalommal az egyik, másik alkalommal a másik szám kerül elő.
Bár azért a gyereklemezről lennének még dalok amik előkerülhetnének. Nekem pl. nagymama, nagypapa és kiskas című zeneszám ami előkerülhetne időként, azt tudnám értékelni. Na meg évente egyszer egy Fehérlófiát végig. Bár szám ötleteim lennének bőven ezen kívül is.
Azért is szaporítottam a szót, mert az utolsó dal ugyebár az elmaradhatatlan 1-2-3 volt.


És akkor most a koncertről beszélnék. Fekete öltönyben voltak a fiúk amialatt fekete felsőt felsőt viseltek, és természetesen hozzá fekete nadrágot, a cipőjük a megszokott színes Tiszta vászoncipő volt, illetve jól megszokott színű sapkájukban léptek fel, nem is tudnám megmondani, mikor volt hogy más sapkát viseltek volna. Illetve a szőrös kézvédő is volt Tokyon, és Bauxiton is, Még5-ön nem, már ez is egy ideje elmaradhatatlannak kelléknek számít koncerteken. Még egy érdekesség ruházattal kapcsolatban. Tokyo nadrágján az öv kapocs helyén egy óra volt, ezzel szemmel látható volt, már csak azért is mert citromsárga színű kronométerről van szó.
Tokyo már bejövetelnek elkezdett "filmezni", rögzíteni az történéseket :)
A látvány magával ragadó volt. Bár vattacukrot nem osztogatttak, de voltak dodzsemek, egy szamár és egy lovacska is, szóval minden ami egy színpadra befért.
Ezeket amúgy használták is rendesen. Sőt Tokyo még rá is kérdezett, hogy nem e lehet összetörni a díszletet. :) Ahogy azt tőle megszokhattuk, volt zúzás most is, most egy Orion DVD lejátszót sikerült leamartoziálni pl. de voltak egyéb műszaki készülékek is, pl. egy nyomtató is.
És ahogy júniusban most is lehetett ereklyéket szerezni. De most nem csak alkatérszeket. Bauxit pl. egy igen érdekes formájú lufit dobott adott oda a közönségnek, illetve egy darázsfészek is kiosztásra került.
A közönség a szombati Akkezdet koncerthez fantasztikus volt, összehasonlíthatatlan azzal, ami június végén volt, mert az borzalom volt a javából. Most kitünő közönség volt, úgy hogy tapsoljuk meg a közönséget, na meg Tituszt :)))))
De ha már közönség, akkor fontos dolgokra még kitérnék. Voltak közjátékok. Ezek közül az egyik a rajongó szépe "választás" volt, lehet jelentkezni erre megtisztelő címre. Bár jelentkező nem nagyon akadt, egészen addig, amíg Tokyo be nem jelentette, hogy addig nem folytatódik a koncert, amíg vki nem jelentkezik, aztán jelentkeztek páran, őket felengedték a színpadra, sőt egy kis interjú is volt. Ez is hozzájárult a búcsúhangulathoz, nekem egy vmi hiányzott innen nagyon a Pipitánc című dal, és mondjuk egy tombola huzás. Na az vitte volna még prímet, bár nem vagyok telhetetlen, de ötleteim mindig vannak.
A másik dolog és erről videó felvétel is van a youtube-n. Még pedig, hogy a koncerten nem mentek el azon dolgok mellett a fiúk, amik sajtóban elhangzottak, néhány igen durva dolgot fel is olvasott Bauxit. Igen komoly fújjolás övezte természetesen. Ez is mutatja milyen hangulat volt a koncerten. A közönség teljesen együttélt a koncerttel, és a búcsú nyújtotta hangulattal, hihetetlen egy élmény volt.
Folytatás szombaton HS7 és Carbonfools. Köv.  Bëlga koncertem még nem tudom mikor lesz, nem kizárt, hogy már csak köv. hónapban még csak két új időpont van, azok számomra nagyon távol válnak, úgy hogy várok az újabbakra.És remélhetőleg nem ez lesz az utolsó koncert a Zöld Pardonban, ezért is szerepel a kérdőjel a bejegyzés címében. 18-án demonstráció lesz a bezárás ellen, ami én is ott leszek, illetve jó néhány együttes jelezte már, hogy részt vesz ezen a tiltakozás. Ha úgy érzed, hogy fontos számodra a ZP, és ráérsz akkord neked is ott a helyed  ezen az eseményen. 
És remélhetőleg jövőre újból visszatérthet a Bëlga és még számos színvonalas banda a ZP-be.
Cikkek: http://hvg.hu/kultura/20110906_belga_bucsukoncert_mediahekk
http://langologitarok.blog.hu/2011/09/05/tenyleg_bucsukoncertet_ad_a_b_lga_exkluziv_interju



Képek: 
Saját: https://picasaweb.google.com/koncerzus/BelgaKoncertZP2011Szeptember
Egyéb: http://wa-photo.blogspot.com/2011/09/belga-bucsu-koncert.html
http://www.szorfdeszka.hu/2011/0905be/index.php?album=
http://zsibi.com/110905belga/
 
http://ns10.cpanel.hu/~zalant12/zp/kepek/?galeria=936&filter=


Videók: http://www.youtube.com/watch?v=eoxO8wuqfTc&hd=1
http://hvg.hu/video/20110906_

http://www.youtube.com/user/spamdog1 

2011. szeptember 3., szombat

Akkezdet Phiai koncert ZP 2011 Szeptember

Ma este Akkezdet Phiai koncerten jártam a ZP-ben. Ezzel a hip-hop bandával még csak most barátkozok. 
Újonc és Saiid alkotja ezt a rap együttest, akiket DJ Frequent egészít ki a mixpult mögött. 
Most voltam életemben először a koncertjükön. És meg kell mondjam hatalmas buli volt. Hihetetlen milyen hangulat volt. Ez a banda a Bëlga-hoz hasonlóan nem hasonítható más rap bandákhoz. Teljesen egyedi bandáról van szó. A dalaik költeményként is felfoghatóak, ugyanis a magyar nyelv adta lehetőségeket teljes szélességben kihasználják a zeneszámok
A koncetrről meg ejtenék pár szót. Először is később kezdődött, mint hogy kellett volna. Ugyanis már majdnem háromnegyed 9 volt amikorra elkezdtek belevágni a lecsóba , a szófacsarásba. A koncert így vmivel rövidebb volt, de így is nagy buli volt. A koncert előtt ugyan felállították mikrofonokat egy-egy állványra, de azok szépen félre lettek tolva a koncert alatt, hisz folyamatosan mozogtak a fiúk. A dalok mellett versek is elhangzottak a koncerten, ami mindenképpen egy üdeszínfolt volt a koncert alatt. 
Újonc és Saiid is kiállt a ZP bezárása ellen többször is a koncert alatt.
Illetve az is kiderült a koncert alatt, hogy új fénytechnikusok van, aki pedig nem más, mint Süti. 
Végezetül még annyit, hogy közönség fantasztikus volt. Idén már kb. egy tucat koncerten voltam, de nem mindegyiken volt ilyen nagyszerű közönség, mint itt. Úgy hogy le a kalappal mindenki előtt.
Számok melyek elhangzottak /amik eszembe jutottak, nem sorrendben/: Zenebuddhizmus, Kottazűr, Budapesmód, Hisz Sztori, Nyugat 100,  Egy Ház, 30-semmi, Miért Most, Akkezdet etc.
Saiid: Semmire sem képes lap
Főváros félvállról, most jöttem a fővámról,
Úgy tudtam, hogy Jászai Mari és azt kell látnom Moszkvázol?
Két oldalt, mérleg nyelve kitől dől?
Két partra a nép semmit mérlegelve kitódul.

Egy biztos, hogy Pest soha nem ül fel Budának,
És hogy Budán ugyanúgy pestieket utálnak.
Budapest is, hiszi vidék, mint a bubópestis;
És a másik oldalon szintén utálják a tűrhő pestit.

De hát ki mint vét, úgy árát fizeti.
Olyannak találom magam, aki a városrészből kiveszi
Magát, sápadt arcotok nem színezi a kabát,
Festők, itt minden tájat megkent a karma akaratlanul,
De ha csak lakatra tanul, lakatlan szigetünk elkatlanodul.

De ha fejtetőre állok, akkor sem lefesthető,
Hogy Pest Budát és Buda Pestet öl, ha testet ölt,
Ezért metróra ülök, és hogy ne legyen ellenszenv,
A Duna alatt két város között pont középen lefekszem.

Teli tüdő, megtelítődő metafora,
Meg- meg letisztult Mephisto-forma,
Nem lesz magyar, gonddal terhes torma.
Indul a lélek tanítani, van itt
Tanítvány meg mester, vanitatum vanitas,
Hogyha kell, hátul van itt az.
Egy szemernyi tán, de az kevés lesz, ha manit adsz,
Ezer szelet nyitván sem látod, ami nyilvánvaló:
Álom élve, pénz halottan, asszony kívánva jó.
Csak nézd meg Budát és Pestet, magad és a népet;
Öt százalék lát, tíz fals és nyolcvanöt csak béget.

De ha fejtetőre állok, akkor sem lefesthető,
Hogy Pest Budát és Buda Pestet öl, ha testet ölt,
Ezért metróra ülök, és hogy ne legyen ellenszenv,
A Duna alatt két város között pont középen lefekszem.

Szóljatok ha köpdösnek, adunk egy maflást a törp-énnek,
Budapesten vagyunk, baszd meg, itt dolgok történnek.
Bazi nagy görög Lagzi Lajcsik szólnak kánonban,
Három tévéből otthon, hogy el ne aludjak álmomban.

Óriástűvel hadonászik minden emberöltő,
Sok családból nem jött vissza hat a Negyvenötből.
Nem látok temetőt, nincs hol hajtanom fejet,
Mégis nézte egyik szemem a sírt, a másik a nevet.

Buda és Pest, drog és alkohol cikáz,
Egyszer fent, egyszer lent és az igazi gáz,
Hogy az igazi gazig, az igaz igáz.

De ha fejtetőre állok, akkor sem lefesthető,
Hogy Pest Budát és Buda Pestet öl, ha testet ölt,
Ezért metróra ülök, és hogy ne lehessen revansom,
A Duna alatt hullámsírban pont középen elalszom.

2011. szeptember 2., péntek

Ganxsta Zolee és Kartel koncert ZP 2011 Szeptember

Tegnap Ganxsta Zolee és Kartel koncerten jártam. Ez a 3. Ganxsta koncerten, nagyon régen voltam először koncertjükön, akkor Budapest Parádé alatt egy kamionon léptek fel. A 2. koncertem 3 éve volt BME napokon.
És most a harmadik.
Celebség ide vagy oda, azért Ganxsta Zolee nem sokat változott, még mindig olyan, mint régen.
Nagyon fasza koncertet víritott tegnap is a Kartel, amiből semmi nem hiányzott. Meg voltak azok a dolgok, amik miatt sokan szerették meg anno Kartel-t, és amiket ma már joggal hívunk klasszikusnak:
Rossz vér, Vato Loco, Keleti oldal-Nyugati oldal, Való Világ, Szerb határ felé, A Jó, a Rossz és a Kartel, OJ Bond, Bumm a fejbe /egyszem ráadás dal/ 
Illetve az új számok közül volt a Tengertánc. Volt egy feldolgozás is, még a Rage Against The Machine Killing in the name. 
Ez a dal fel is került a youtube-ra a koncertről: http://www.youtube.com/watch?v=MOaaUtNWoxQ
Illetve volt egy különleges vadonatúj produkció a Mystery Gang-el karöltve.
Összegezve a koncert maga jó volt, bár a hangosítás nem volt vmi jó. A szövegből általában semmit sem lehetett érteni. Mondjuk a Rossz Vér ezen a téren azért jó volt, ott rendesen lehetett érteni /ott inkább a rap dominált a refrént leszámítva/, illetve a Vato Loco is eléggé élvezhető volt 
Kellett már nagyon ez a koncert nekem. Június végi Belga óta nem voltam koncerten.  
A koncert alatt voltak kisebb közjátékok pl. egy lány beugrott abba az elkerített részbe ami színpad előtt volt, ott jól elvolt, a színpadra nem ment fel. Aztán két secus be is állt színpad két végébe ugyanitt. Mondjuk az egyik jóformán pont előttem állt a jobb szélen, vmennyire zavaró volt, de összeségében nem volt gond.
Végezetül csak annyit, hogy remélhetőleg, hogy a ZP még sem zár be, és akkor Kartel is visszatérthet.

A következő állomás: Holnap szintén ZP, Akkezdet Phiai 



2011. augusztus 16., kedd

Robin Hood - Margit-Sziget - 2011 Augusztus 12

Felemás érzések kavarognak bennem.
Először is a Robin Hood nagyon jó musical. És pont ez az ami felteszi bennem a kérdést, hogy az ilyen musical előadás miért nem találnak helyt, miért csak külföldi nagysikerű darabokat lehet színpadra vinni?!
Persze tudom van számos ok, de kockázat nélkül sosincs nyereség. Ebben a musicalben egyszerűen minden meg van ami kell egy jó előadáshoz. Humor, tánc, dráma, szerelem, kegyetlenség, harc. 

De emellett nem csak klasszikus musical melódiák vannak a darabban, hanem van benne egy kis blues, egy kis rock is.
Szóval vegyes a kép.
Amikor már úton voltam a Margitszigetre, a trolin azon gondolkoztam, hogy vajon mennyivel lesz másabb Tomit majd a színpadon látni, mint a monitor mögül figyelni őt, hisz miatta döntöttem úgy, hogy megtekintem ezt az előadást. Erre meg is kaptam a választ, amely egyértelműen nagyon pozitív. De ezt egy kicsit később részletezném.
Először is magáról a helyszínről ejtenék meg pár szót. Szabadtéri színpadról beszélünk, a nézősorok folyamatosan emelkednek, én már elég magasról szemlélhettem a dolgokat. Igazából jó ötlet volt, hogy középre vettem a jegyet, mert így tágabb az a kép, amit az ember láthat, emellett annak is meg van a maga előnye, hogy nem teljesen elől ültem, bár utólag belegondolva azért jobb lett volna, ha mondjuk 7-8. sorba veszek inkább jegyet.
Ugyanis bár amikor megérkeztem jónak tűnt a dolog, láttam a színpadot meg mindent, de akkor még nem érzékeltem, hogy az emberek azért elég távoliak lesznek. De azért próbáltam annyira csak figyelni az arcokat, bár ebben nem könnyítette meg a dolgomat a füstgép, amitől volt, hogy egyáltalán nem láttam Tomit, vagy más szereplőt.
Az előadás 8 óra után kezdődött, közben változott is az időjárás, az első felvonás vége felé, vissza is vettem a zakómat, amit még az első felvonás előtt vettem le. 
Keresve sem lehetett volna jobb környezetben megrendezni ezt az előadást, ugyanis a színpad mögött fák vannak, sőt oldalról is fák vették körül az ember, de hátra nézett, akkor is látott fát. Ezáltal közönség még jobban belekóstolhat a sherwoodi erdőbe, vagyis ezáltal vált tökéletessé az illúzió, mivel az ember úgy erezhette, hogy Sherwoodban van.

A 3 főszereplő egyén Robin, William, és Lady Mariann már az első jelenetben megjelenik.
Ez a filmből ismert jelenet, amikor William-et /Veréb Tamás/ elkapják a katonák, és leakarják vágni a kezét, de előbb Mariann, majd később Robin avatkozik közbe. Természetesen Gisborne és az emberei elpucolnak. De már előre szaladtam, mert van egy elég hosszú prológ a darabban, először is egy fohász, majd a darab bevezető szövege amit a szerzetesek adnak elő, akik mesélik a történetet, és többször előkerülnek a darab során.

 

William megmentése után jön "Félsz" egy kis prózai közjáték /Robin, Mariann/ után.
 Kicsit féltem attól, hogy vajon milyen lesz Kovács Áron, de végül is olyan so so benyomást keltett bennem. Azért az látszódik, hogy nem egy profi, és hogy nem színházi ember. De végül is elég jó Robint hoz, és "Félsz"-t is jól hozta le. Nincs egy nagy extra hangja, és elég rekedtesnek hangzott, de összeségében pozitív csalódás számomra mindenképpen Áron.
Ez az első dalremek a darabban, mind a dal, mind a dalt megelőző prózai jelenet is pazar alkotás.
Most prózából idéznék pár sort: "Meghalni semmi....""Ki lesz gazdagabb egy birtokkal ha végül még is győzünk?!" "Holtukban is ölnének, pedig ugyanabba a földbe kapárják el...."
A végén a zeneszerzőt, Szomor Gyurit idézte meg a kiáltásával.
Következő jelenetben Notthingham bírót láthattuk már, akit Forgács Péter alakított.

Én nagyon örülök, hogy láthattam színpadon is Forgács Pétert, ugyanis azért ő elég jelentősen beírta magát a magyar musical történelembe, bár ha róla van szó, azért általában nekem Michael Knight ugrott be egyből, mivel egyrészt ezen nőttem fel, másrészt itt jóval előbb láttam, mint egy színházi felvételen. De szerintem ez mindenkinél meg van. Rékasi Károlyt pl. Borostyánhoz kötöm.
Forgács Péternak jól állt ez a szerep, jól hozza a gonoszt, minden hájjal megkent, mindenre elszánt figura. Tökéletes kontrasztja a csavargóknak. De ez egy olyan téma, amit igen fontosnak tartom, és Szépség és a Szörnyeteg is ecsetel, hogy a rossz nem az akit rossznak mondanak, hanem pont a másik fél, aki mindenre képes, és semmi szent neki.
És ahogy az anti figurák általában itt is meg van, az hogy végsőkig elmegy, csak hogy megőrizze a hatalmát, még akkor sem adja fel, amikor megtudja, hogy Richárd visszatért.
 Bár őszintén megmondva számomra ez a darab érdekes, hisz a Robin Hood feldolgozásokban benne szokott lenni János Herceg, aki átveszi a király helyét, itt viszont maga Notthingam bírója veszi át Richárd helyét. Illetve ami még érdekes, hogy a dajka is hiányzik Júlia mellől, helyette egy szobalány van, pedig a nem éppen karcsú dajka igen jó karakter Robin feldolgozásokban.
Ezután jön William dala, na ez a döbbenet volt. Ma büszke lehetek magamra, mert nagyjából kiürítettem magam, nekem ez nem könnyű, mert mindig jár az agyam, de most nem akartam semmiről sem lemaradni, így inkább csak figyeltem az ilyen kulcs daloknál meg hatványozottan.
Ugyebár még a beszámoló elején írtam, hogy választ kaptam a bennem felmerülő kérdésre.
 Egyszerűen döbbenetes volt, nem hiszem, hogy szavakkal le lehet írni, amit átéltem ennek a dalnak hallgatása közben. Tomi páratlan tehetség, abszolút bizonyította, hogy nagy jövő előtt áll. De nem csak ebben a dalban, hisz azért Williams is az egyik főszereplő, igen fontos szereplő, akinek nem merül ki ebben a dalban a szerepe. 
A dal maga is páratlan, a szövege pedig Miklós Tibor zsenialitásáról árulkodik. Ez a szöveg mondhatni páratlan sokféle musicalekkel találkoztam, olyanokkal is amik fájdalmak fejezik ki, kevés ehhez hasonló dal van. Bár másféle fájdalmat fejez ki, de a francia Mozart Je dors sur des roses dala ami hasonlóan jó.
A dal közben urrá lett rajtam a döbbenet, és teljesen összeszorult a gyomrom, mivel ennek a dal szövege a "vesémig" hatott, de ezt szerintem az egész publikumról el lehet mondani. Mivel ahogy mondtam, ennek a dalnak olyan páratlan szövege, és mellé olyan zenéje, amire roppant nehéz elképzelni azt, hogy bárkinél is elmaradt a dalra való reagálás.
 Következő dal már a megszületett Csuklyás Robinról, Robin Hoodról szól, dalt különféle életképek szakítják meg, az egyik ilyen közjáték igen csak felnőttnek való pikáns jelenetsor, bár az is magában hordozta a humort.

Az előbb szereplő hiányosságokról beszéltem. Ezzel szemben, a darabban megtalálhatóak filmekből megszokott jelenetek: vándorcirkusz ill. Mariann megjelenése álruhában a táborban.
 És ha már Mariann, akkor most róla róla beszélnék. Na hát Andrádi Zsanett /továbbiakban Zsaki/ miatt is bánom nagyon, hogy nem ültem előrébb, nagyon megnéztem volna őt közelebbről, de azért így sem volt semmi. Azt kell mondjam, hogy nagyon jó Lady Mariann volt, sőt nevezhetjük tökéletesnek. Az emberben kialakul egy kép Lady Mariannról, ezt Zsaki lehozta. Egyrészt baromi jó hangja van, a darabban Tomi mellett ez róla mondható el. Másfelől a prózai jelenetek is tetszettek Zsakival. Nagyon jó választás, hogy ő lett Lady Mariann, hisz a színpadon egy elbűvölő szépséget láthattunk.
A cirkusz jelenet meglehetősen mulatságos, amely középpontjában természetesen Robin és Mariann áll. 
Robin bohócként szerepel a jelenetben, de Mariann előtt egy pillanatra felrántja a maszkot. Ezután kezdődik a duettjük ami meglehetősen mókás, mert különféle dolgokat vágnak egymáshoz. Mindketten roppant gyerekesek és ez adja meg a helyzet komikumát, a dalt egy prózai rész vált fel, amely végén elcsattan egy csók Robin és Mariann között, pontosabban mondva Robin csókot rabol, mivel Mariann visszautasította.
A második felvonásban a nászéjszakai jelenet előtt van Mariann-nak egy érdekes kérdése Robin felé:
"Te tényleg mindig az ellenkezőjét teszed annak, amit kérek tőled?" Erre Robin válasza: "Mert mindig az ellenkezőjét kéred annak, amit tenni szeretnék." Ez tökéletesen lefedi ezt a helyzetet is.
Ezután jön a darab szerelmes duettje. Ez a duett is mutatja, hogy milyen jó musicalhez van szerencsénk. Ugyanis ez a dal nagyon jó, nagyon szép kis duett. Amely nem egy szimpla szerelmes dalnak indul, de a végére az lesz. 
A legszebb sorát idézem a dalból: "Édes dallam ébressz száz csodát."   
Ezt élőben hallani Zsakival hatalmas élmény volt, de felvételről hallgatva ezt a dalt sem kis élmény.
És még mindig nincs vége az első felvonásnak. Két dal van még hátra. Az egyik csavargó blues,
ez egy kis dal, szórakoztató kis melódia. Ez előtt a dal előtt van egy prózai rész szintén filmből ismert jelenettel, amikor szétosszák pénzt.

És akkor az első felvonás záró dala, az Itt a hazánk. Na ez nem semmi zárás.
A dal ugyanúgy indul, mint az előző, vagy egy hegedűs elkezd játszani, aki végig húzza is talp alávalót.
Ez a dal nekem különösen tetszett, a dal elején Szomor Lilla énekel, aki szintén egy üde színfoltja a darabnak a gyönyörű hangjáva, Tomi társul hozzá a dalban egy kicsit később, aztán végén az egész színpad. Hallottam én már dalokat hazaszeretetről, amik jók voltak, és tetszettek, ez pedig ahogy mondtam különösen is tetszett.

Második felvonás. Itt jelenik meg Tuck barát Gesztesi Károly, na ez egy érdekes karakter, egy részt a szöveget azt nem elmondta, hanem felolvassa, de azért amiket mond az végül is jó.
Bár összességében túl komolytalanak tűnik ez a karakter, végül is egy igazán normális dalt sem kapott.
De még a megjelenése előtt a második felvonás egyből egy dallal kezdődik, még pedig Robin, Nottingham bírója, Mariann részvételével, ők három különféle bástyákon vannak. Ezek az emelvényeket használják is még ebben a felvonásban.
A dal címe "Még pár perc" és az immáron elkerülhetetlenné vált összecsapásról szól,  de 3 különböző szemszögből, hisz 3 személy énekli ezt a dalt. Mariann aggódik Robiért, Robin hisz benne, hogy letudja győzni a zsarnok bírót, a bíró pedig Robin Hood eltiprásában hisz.
Ez a dal roppant hatásos volt a színpadon az említett 3 bástya miatt, de amúgy is egy nagyon jó dalról van szó. Ez is az a dal, ami egyből nagy megtetszett nekem.
Ezután a dal után lép színpadra Tuck barát aki hozza magával a vidámságot, nem semmi monológja van, ami azt illeti, isten alkudozik ebben a kis magánszámban, amivel csempész még egy kis humort az előadásba.

 
Ezután a következik a szólója, ami bordal névre hallgat. Ez az egyetlen dala a darabban, és ahogy mondtam korábban nem éppen egy jó dal ez, legalábbis én így gondolom, ugyanis ha megnézzük, hogy többi szereplőnek milyen dalok jutottak akkor ütközik ki ez a legjobban, de végül is összességében véve azért hallgatható dal, de semmi extra. Annyi megjegyzésem van a dalhoz, hogy premieren ez a dal volt ráadásban, és akkor maga a zeneszerző Szomor Gyuri kezdte el énekelni a dalt. 
Borozás után jön Nottingham és Gisborne duettje. Na ez egy rockos dal, de emellett roppant látványos dal, ez a musical leglátványosabb része, ugyanis a színpad lángol. Emellett dal közben igen komoly tánc is van, persze ez már más daloknál is meg volt, de a látvány ennél a dalnál hág a tetőfokára..
Úgy kell elképzelni ezt a jelenetet, hogy a színpad két szélen áll két bástya az egyikben van Nottingham bíró, a másikban Gisborne. Míg ugyebár kettejük között igen komoly tér van, amit táncosok töltenek ki, itt komoly koreográfia is van.
Érdemes volt nézni, hogy mit is csinálnak táncosok, bár azért nem ez az egyetlen dal ahol volt tánc, természetesen, de itt egyfajta kulcsszerepet kapott.
Ezután már vészesen közeleg a darab a vége. Nottingham bírója egyre kegyetlenebb, és közli Mariannal, hogy elveszi, amire ő nemet mond, mire ő puszta kegyetlenségben megölet pár foglyot. Ezután következik Zsaki szóló dala a Hány élet veszne el? Erre is nehéz szavakat találni. Egyszerűen elképesztő maga a dal, a szöveg és mellé Zsaki ott léte és éneke ez együtt nagy nagyot szólt. Amúgy ez is mutatja milyen nagyszerű musicalről van szó. Hisz a 3 főszereplő igen komoly szólókat kapott.
Nottingham bírónak végül is sikerül elérnie, hogy igent mondjon neki Mariann, de az esküvő már nem igazán jön össze neki. Ráadásul Robin is jelenik, és legyőzi a bírót és katonáit, és magával viszi Mariannt, akik ízibe egybe is kelnek. 
A félsz repríze előtt van egy prózai rész, amikor Robin Hood megkérdezi, hogy ki tart vele Notthinghambe, Williams egyből jelentkezik, és amit akkor mondd, az tetszett az egyik legjobban. . 
A lényege az,  hogy akkor amikor az apját felkötötték, semmit sem csinált, mert félt , de azóta mindennap bánja, hogy nem tett semmit akkor.
 És ezért áll Robin mellé, mivel gondolja úgy, hogy most van itt az ideje annak, amit annak idején elmulasztott, vagy is, hogy kiálljon és harcoljon a szabadságért.
Közben a Richárd király hazaérkezik, amiről Nottingham bírója is tudomást szerez, és bérgyilkosokat küld ellene, csak hogy a terve kudarcba fullad, mivel William közbelép, és szembeszáll bérgyilkosokkal, és ekkor szerzi a halálos sebet. 
Nászéjszaka igen jó kis jelenet, amiből a humor sem hiányozhat.
Maga a dal amit énekelnek a szerelmesek, az nem  más, mint Játék volt repríze. Az "Édes dallam..." itt is elmaradhatatlan, de azért szöveg változott hisz ez már teljesen más jelenet, mint ami az első felvonásban volt.
És erről jut eszemben, van egy intim jelenet az első felvonásban, amikor Zsaki fürdik *kis vámpírok bálja feeling* , eközben Robint üldözik a katonák és utána nem tudom hova bújni így is gyorsan beugrik a kádba, és ott bújik el.
 
Aztán amikor kijön a kádból, mond egy vicces dolgot Robin "nagyon kellemes meglepetés ennyi év után, hogy így megnőttél"
Ezután jön a végkifejlet. Ami a William tragikus halálával zárul, aki végülis az igazi hős lesz.
 
De mindezek előtt a bíró végleg elbukik, de még akkor sem adja fel, amikor király megjelenik, és a király katonáival akarja megöletni Richárd királyt. Ami a végső és végleges bukást jelenti számára. Bár elmenekül a helyszínről ugyan, de nincs hová futnia.   
 William halála, ahogy az élete, ez is tökéletes volt, és ez a repríz, vmi elképesztő, teljesen libabőrös lettem, ahogy énekli, hogy "nincs bennem harag".... az vmi elképesztő volt. Ez a dal rövid, de a szöveg igencsak mélyre ható. Nem véletlenül énekli Robin Hood a fináléban "és hogy volt egy srác akin a halál sem győz". Ez a mondat tökéletesen visszaadja William létét, aki nem félt a haláltól, aki teljesen megtisztulva lépett át a túlvilágra, ahol a szüleivel találkozhat, akik vigyáznak majd rá. Talán így lehetne ezt legjobban összegezni, bár nehéz ezt szavakban megfogalmazni.
  
Az utolsó jelenet már a jövőben játszódik, ahol Little John meséli el a maga módjának Williamnak, Robin és Mariann gyerekének a múlt történéseit. Ez mutatja meg igazán azt, hogy mennyire tartotta Robin Hood Williamet, az árva fiút.
És már csak nagy csoportos finálé maradt hátra, amely Robin utolsó dalának a ráadása.

De azért a ráadás sem maradt el, ezen az estén a Csavargó Blues volt a ráadás-dal. Aminek örültem, hisz jó kis dalról van szó, bár őszintén megmondva nem rajongok a blues műfajért, de azért a műfajnak van hallgatható dalai is, mint pl. "Pocsolyába léptem" kezdetű.
De visszatérve röviden a dalra, azért is jók az ilyen dalok, mert ekkor már nincs meg a színészekben az a feszültség ami az előadás alatt egyértelműen meg van, ezért is van meg a ráadásoknak külön varázsa.
Végülis Tomi szereplése csillagos ötös. Ahhoz képest, hogy milyen fiatal, felnőtteket meghazudtoló érettséggel csinálta végig a szerepét. Teljesen át lehetett érezni a helyzetét, a gondolatait, az érzéseit. Teljes mértékben átadta a közönségesnek ezeket az érzelmeket, és ez nagyon fontos, mert az ok, hogy olyan dalokat énekelt, amiután az ember tíz ujját megnyalja, de ez felelőséggel is jár, hogy az ember elhiggye azt amiről énekel. És Tominak elhittem mindent.
De összességében kivéve Tuck barátot a karakterek nagyon is hihetőek, és átadtak azokat az érzéseket, amik benne voltak a dalokban. Bár Áron prózai teljesítményét eléggé egysíkúnak itélem meg, bár ő nem profi színész, így nem is meglepő, hogy nála ez jelenti a negatívumot.
Még a darab zenéjéről írnék le egy gondolatot. Nagyon tetszett. Jó, szép, hallgatható dalok voltak benne, ráadásul több stílusban, pár őszintén megmondva én szeretem, ha egy musical zeneileg inkább egy síkra épül, bár azzal nincs gond, ha egy-egy szám erejéig, más-más stílus is bekerül az előadásba, így itt sem volt problémám ezzel. Ami pozitívum, hogy a dalok többsége teljesen önálló, reprízek azért vannak benne. Van egy egész rövid Félsz repríz, szerelmi duett repríz /Nászéjszaka/, William dala repríz /William halála/.
Nálam ez nagyon nagyon pozitívum. Hisz engem pl. zavar, hogy vannak olyanok darabok amik "2-3" dallamra épülnek csak, és az kiséri végig a musicalt, ilyen pl. az Operaház fantomja is. Bár abban musicalben szenzációs dalok vannak, azt nem szabad elfelejteni, és szeretem is a musicalt, ez a része zavar magának a zenés műnek.

Remélhetőleg jövőre visszatér a Margit-szigetre a darab. És akkor újból ott leszek, és megnézem majd.

Aki még nem ismeri a darabot, de felkeltettem az érdeklődést, annak javaslom nézem meg ezeket a videókat:
http://www.youtube.com/results?search_query=Robin+Hood+Margitsziget&aq=f
http://www.youtube.com/watch?v=dEnvehyBTmg

Fotók: Szűcs-Szabó Marianna


2011. június 30., csütörtök

ZP Vol. 2 Bëlga koncert - 2011 június - 7.

50. blog bejegyzésem. Zöld Pardon újratöltve.
Már nagyon vártam ezt a koncertet, több okból is. Először is Kobuci óta eltelt pontosan egy hónap, ami után nem is voltam semmilyen koncert. Másrészt azért vártam még nagyob idei első zp-es koncert/ami közvetlenül zp nyitó napja után volt/ nagyon jóra sikeredett, könnyedén mondhatom, hogy életem koncertje volt. Már csak azért mert sosem gondoltam volna, hogy kalauz 2-öt valaha is koncerten hallom, és ha csak első részét is számnak de hallottam sőt azóta Kobuciban, majd ujból ZP-ben. De túlzottan előre szaladtam az időbe.
A Zöld Pardonba negyed 8 után értem, gyorsan be is álltam Tóbárba, hogy kihasználjam a fényócig tartó ital akciót, ami után két sörrel kezemben neki indultam az első sor felé, ahol leparkoltam, természetesen Még5 közelébe. 
Ezután már a koncert kezdést vártam vártunk, és szépen lassan kezdett megtelni a nézőtér. Ráadásul most kivételesen az idő is kegyes volt hozzám, hisz kivételesen nem olyan lassan telt, ahogyan szokott koncert kezdés előtt kb. egy órával.
 A koncert időben kezdődött, sőt még egy kicsit előbb is, hisz a Disco Baby  20:25-kor indult útjára, amit a kezdő szám követett. Még hozzá olyan szám, amire szerintem senki nem számított a koncerten, őszintén megmondva, idejét nem tudom, hogy hasonló kezdés hol volt, a Pecsában Tanévnyító és Fizika volt nagy durranás, de az egy külön Platina koncert volt, így visszagondolva az nem meglepő. Viszont ami itt volt az, több mint meglepő. Bokorpuszta egyik leginkább szeretett számával kezdtek ugyanis, az album nyítószámával a Nagyarc-cal. Már ezután sejthető volt, hogy az április 22-i színvonalat akarják tovább vinni fiúk, mert akkor nem semmi repertoárral álltak elő.
Az első szám jött egy fontos intelem is Tokyotól:  
http://soundcloud.com/szinido/intelmek
De ha már kezdés ilyen jó volt, akkor folytatásban sem hagyták alább, ugyanis ezután egyből Mit parodizász? jött, ami egyik nagyon nagy kedvencem. Őszintén megmondva a Zigilemezről a Boros a legnagyobb kedvencem, azt a számot sosem bírom megunni, és mindig nagyon várom.
De az egész album annyira jó, hogy a számok besorolását nálam nem sok választja erről az albumról általában, ugyanis szerintem magasan Zigilemez a legjobb, az sem véletlen, hogy ezután adtak koncert albumot javarészt Zigi dalokkal, ugyanis lemez teli van slágerekkel, amik abszolute koncertre valók.
Míg azért többi albumok vannak olyan számok, amiket koncerten nem igazán lehet elképzelni.
De a múltidézés után visszajelenbe, hisz a koncert is folytatod immáron friss számokkal, hisz Mariann /Hájpá, Hájpá/ és Komment következett. Ebben mondjuk nincs semmi meglepő, bár azért Mariann nem mindig kerül elő koncerteken, Komment nélkül ma már nem nagyon van koncert. Sőt szerintem a tavalyi Kobucis lemezbemutató nem is volt, hogy ne lett volna olyan koncert ahol ne lett volna, ahol én jártam. 
Ezután következett a már említett Boros. Szokás szerint nagy élmény volt, mondjuk ez a dal végképp nem hiányozhat a repertoárból, a Pecsaban is volt tavaly, pedig ott számok túlnyomára része a Platináról volt ahogy mondtam, illetve ritkaságok is előkerültek, mint a Külföldi, és Fehérlófia.
A dal érdekessége most az volt, hogy Tokyo végig pörögte a ráeső, a tőle megszokott fetrengés helyett, amit ennél a dalrésznél előszokott adni. De hát fő változatosság.
Ezután eljutottunk egy újabb ritkassághoz amit "céghimnuszként" konferáltak fel a fiúk. 
http://soundcloud.com/szinido/ceghimnusz 
Ez pedig nem a California, hanem az Artisjus. Ez ugyan nem a dal premierje, hisz az tavaly novemberben volt Corvin-tetőn, de mindenképpen ritkasságba számba menő, különösen azért is volt jó, mert akkor nem az eredeti alappal játszották. 
És ezután újabb újdonság következett, ugyanis fiúk hangszert ragadtak, ugyanis előre beharangozták, hogy ezen a koncerten néhány szám erejéig hangszerekkel fognak fellépni. Tokyo dobolt, Még5 szintizett, bár utóbbival akadt némi technikai probléma, mert nem akart megszólalni, de gyors elemcsere után, "szóra" bírták a hangszert, és folytatódhatott a koncert. Ráadásul egyből egy premierről, ugyanis egy eddig még nem hallott dalt kezdett el Bauxit nyomni, amit elsőre nem is igazán értettem igazán. Ez amolyan bzmg féle szám, szövegében még durvább is, de itt is egy szó kerül ismétlésre, bár azért Bzmg-ben annyi különbség van, hogy ott 3 féle bzmg van, amit azért elválaszthattunk egymástól, bár ebbe most nem mennék bele inkább.
Ez az egy szó az volt, hogy "faszszopó". De nem csak maga a dal, az utána történtek is Bzmg-re emlékeztettek. Ugyanis Kobuciban mutatták be ezt a számot, amiután mentek is különféle szövegek amin jó derült az ember, most teljesen hasonló szövegeket lehetett hallani. A hétfői koncertnek ez a varázsa is meg volt, hogy előkerültek a különféle beszólások, és frappáns szövegek, amik a legjobb Bëlga koncertek természetes részei úgy szólván.  Itt meghallgatható ez a 20 másodperces kis közjáték:  
http://soundcloud.com/szinido/kobanya
Amiután folytatódott is koncert immáron hangszerek nélkül, egyből egy mix következett, még hozzá egy Fesztivállapot-Nyújork Jeni-Bebukta egyveleg, hasonló egyvelegek szintén megszokottak a koncertek , a legemlékezetesebb ilyen egyveleg a Nyújork Jenkis-Szerelmes vagyok, ami az Élő 2008 albumon is rajta van, és koncerteken is elő szokott kerülni ez a mix, ilyen vagy fordított sorrendben, mikor hogy.
Ezután folytatod az ámulat vagyis a gyereknap, mert hogy megint olyan szám jött, amire végképp nem lehet számítani. Őszintén megmondani, nem tudnám megmondani, hogy hallottam már ezt a számot élőben avagy sem eleddig. Ugyanis ne ragadt meg bennem, viszont azt biztos, hogy hétfőn ezt is hallhata a publikum, ez pedig egy újabb Zigi dal volt a Get One Rhyme. Ez is komoly csúcspont volt koncerten, ekkor éreztem úgy, hogy erre már csak úgy tehetnék még jobban rá, ha Pipitáncot is leadnák , ez sajnos nem történt meg.
Úgy néz ki 2011 a Zigilemez éve lesz, hisz kerülnek elő a számok az albumról, bár egy ilyen dal, már tavaly is előkerült az utolsó a ZP-n a Puputeve, ami idén a Kobuciban került megint elő.De Hello BAZ megye is elhangzott már az idén, California, illetve a Kavboj, vagy éppenséggel Mit parodizálsz elő került, amit én majdnem egy évig nem hallottam koncerten, pedig ez idő alatt, több mint egy tucat koncerten megfordultam. És azt kell mondjam ez a fajta változatosság jót tesz a koncerteknek. Hisz vannak azok a mindenki által ismert állandóan előadott számok, amik elmaradhatlanok. Bár azért ezekből igazából kettő van Boros és az Egy-két-há. Amik nélkül évek óta nincs koncert.
Illettve a Komment az ami az új számok közül ilyen, bár ebben egyrészt nem vagyok teljesen biztos, másrészt 1 éves a dal, szóval ez még nem az kategória, amit a Boros és Egy-két-há, képvisel. 
Ezután egy újabb egyveleg következett, egy talán még érdekesebb mix, mert még talán az elöző két számban találhatunk összefüggést, na eközött a két dal között semilyen kapocs nincs Fáká!-Zsolti a béka mix hangzott el Nagyon fasza kis egyveleg volt ez, bár azért kár hogy Fáká-ból csak Tokyo része ment le amiután már jött a Zsolti alap, de még big big boss refrénnel :) 
Ezután egy újabb részlet következett még hozzá a Kalauz 2, amit zsinórban 3* halottam már az idén, még mindig nagy élmény volt. Ennél már csak az lenne nagyobb, ha egyszer végig lenyomnák élőben, de nem vagyok telhetetlen. :)
Majd ezután jött Bëlga himnusz alias California, majd újból az élőzené volt főszerep, de immáron Titusz is színre lépett még hozzá gitárral a kezében, de amúgy nem történt semmi változás felállásban Tokyo dobolt, Még5 szintizett, és Bauxit énekelt. Metasláger következett még hozzá annak is "beatricsés" változata. 
Ezt a dalt már több féle módon volt már alkalmam hallani élőben, és ez sem volt rossz, sőt kifejezetten jó, persze egészen máshogy szólt mint eredetileg, hisz ennek a dalnak eredetileg diszkó alapja van.
Szám végén Bauxit is beszállt a zenélésbe. kezébe kapott ugyanis egy elektronikus gitárt, vagy mit ugyanis. 
Következett az "utolsó" szám még mindig élőzenével változatlan felállással.  Ez a szám is egy ritkasság, már csak azért is, mert ez nem egy Bëlga dal, hanem egy Kistehén dal, a címe pedig "Vágjál hátba!". Bauxit Jamie Oliver könyvel a kezébe adta elő számát, ezzel álcázva azt, hogy puskázik, bár azért a szám végére a könyv is összezárult. :) Mondjuk ezt a dalt nem kizárt, hogy hallotam már, mivel még januárban voltam a Trafóban melankólikus esten, ahol a  Bëlga a Kistehén-el lépték fel, ugyanis ezt az estek ők találták ki, és erre hívák meg a Bëlga-t. Teljesen más volt, mint egy élő koncert, annak az élményét meg nem közelítette még 1%-ban sem, viszont legalább voltak olyan dalok, amik nem kizárt, hogy soha máskor nem hallunk majd, ilyen volt a Rám Talál a szó, és Digiparafixió, mondjuk utóbbi nélkül meglennék abszolute, de az előbbi egyik nagy kedvencem. Bár azért Digipara-t is jó volt legalább egyszer élőben meghallgatni. Azóta volt még egy ilyen est, ahol szintén volt ritkasság még pedig a Nagymama, Nagypapa, és a Kiskakas című dal ami nekem az egyik kedvencem. Hozzám sokkal jobb közel áll, mint a Zsolti a béka, Fehérlófia után a legjobb, bár Skatulya bácsi is közelebb áll a szívemhez, mint Zsolti, ez így alakult, persze a Béka sem egy rossz dal, sőt jó kis dal, de nálam más dalok élveznek prioritást.
A fiúk lementek a színpadról, majd elég hamar vissza is tértek. Ennek az oka természetesen az volt, hogy a koncertet időben be kell fejezni, 10-nél nem tarthat tovább, ezért olyan 55-re beszokták fejezni a koncerteket, ami most is így volt, pont 55-re fejezték be, de azért előtte még 3 dalt előadtak.
Még pedig egyből egy csemege jött, ugyanis mindenféle zenei alap nélkül kezdődött a következő szám, Titusz ugyanis beállt dobolni, míg fiúk nyomták a zenét. Ez a dal pedig Bzmg volt. Amit már tavaly hallottam  a Miskolcival, úgy nem volt semmi, de azért ez is így különleges élmény volt. A koncert élő zenei része lezárult ezzel a dallal, és így Titusz is visszatért a keverőpultjához. De már csak két dal maradt, két rövidnek nem mondható dal :) Az a baj, na ez az a dal, ami koncerten hol van hol nincs. De most király volt, hogy volt. Volt benne baki is, ahogy az lenni szokott. De amúgy nagyon fasza, és többek örömére felgyorsulós váltózatban adták elő a dalt. És a múltkor már megemlített, hogy Puputeve elhangzott, mint kérés koncert előtt, na pl. ez is elhangzott mint kérés, emellett Parody is pl., viszont volt egy olyan kérés ami érdekes, ugyanis a Gyaloglás vége spanyol verzióját kérte az egyik tag, ez a kérés oly annyira nem teljesült, hogy maga a Gyaloglás vége sem volt a hétfői koncerten. De azért is írok erről ennyit, mert az egy meg-maradt nyilván való, hogy mi még pedig az immáron évek óta elmaradhatatlan Egy-két-há. 
Amúgy mostanában úgy néz ki tendencia, hogy el-el tünedeznek a megszokott nagyon sokat játszott dalok, Nemzeti Hip-Hop jó ideje nincs már, Kalauz 1 is el-el tűnik, bár az azért legtöbbször szokott lenni, illetve most Gyaloglás vége sem volt. Bár amíg ilyen repertoárral állnak elő a fiúk, szerintem ez a legkevesebb baj.
Mondjuk ezek után lehet, hogy Boros fog hiányzó majd ZP záró koncerten?! Ki tudja?! :D
De komolyra fordítva a szót bármi lehetséges ezek után tényleg, egy-két-há mellőzésénél kívül természetesen.

  Akkor most koncert alatti dolgokról írnék pár gondolatot. Ruházatuk a tavaly szintén 2. ZP-s koncerten használt "Baywatch" mellény volt /legalábbis nekem ez ugrik be róla/, bár most olyan meleg nem volt, mint akkor, mivel akkor nem vettek ez alá pólót. A cípők változatlanok voltak ezen a koncerten is, színes Tisza tornacsukák. Mondjuk szerkóban nálam a tavalyi Morrison's vitte a szerkót, Még5 fehér öltönyben plusz, Tokyo totál szürkében, még cipője is szürke volt, míg Még5 és Bauxit hasonló cípőt viselt, mint most, ja és Bauxit feketében 10-essel a hátán. Nálam egyenlőre ez a best.
A koncert alatt voltak történések Tokyo jó szókása szerint hozott magával egy laptopot, amit koncert kisebb nagyobb darabokra szét szedett, jól meg is taposta. Nézőknek tetszett dolog, oly annyira, hogy sokan tartották a kezüket, hát ha sikerül elkapniuk egy darabkát a cuccból, amit otthon ereklyeként őrízhetnek majd.
Az elöző koncert után itt nem ruhadarabokat dobáltak fel a színpadra, hanem söröket, amit Tokyo finoman szóvá is tette. De nem csak sör, hanem labda, és lufi is felkerült a színpadra. Labda teli volt irkálva különféle szövegekkel. A koncerten készült képekből látszódik igazán, hogy mi is volt rajtuk, hisz a koncerten ebből nem sokat láttam, de azért Tokyo jó elvolt vele, el is mosolyodott rajta. :)
A labdát visszadobták a közönségnek, majd ők visszadobták, majd megint vissza, míg egyszer csak a fotósok közé is bekerült labda, ez a jelenet, pont előttem történt, vissza is dobta fotós azon nyomban a közönségnek a lasztit. De ha már fotósok, megemlíteném, hogy most 4 fotós is volt a koncerten, szegények alig fértek el egymás mellett, hisz azért közben mozogni is kellene. De azért megoldották vhogyan a problémát.
 Ezek a dolgok /labda, lufi és tsai/ külön feelinget adnak a koncertnek. Bár magam részéről kevésbé értem, hogy a koncert alatt miért különféle dolgokat feldobálni a színpadra, bennem ugyanis ez nem fordul meg. De hát az emberek, és ettől szép igazán az élet. 
Bár amúgy a koncerten legzavaróbb dolog az volt, hogy egy kicsit szűkös lett az első sor koncert közben, bár mondjuk az egy-két-hát leszámítva, ez végülis nem zavart nagyon, hisz annyira benne voltam a koncertben.
Viszont az zavaró volt, hogy többször is koncert közben hangosan elkezdte a "kórus", hogy egy-két-há .http://soundcloud.com/szinido/nagyon-lelkes-publikum
Mondjuk koncerten azért ez nem meglepő, de most szerintem több volt ez a kelleténél. És azért a koncert felénél kizárt, hogy az egy-ké-há előkerül, azt mindig az utolsó blokkba rakják, sőt általában a ráadásban kap helyet, vannak kivételek mondjuk, de az esetek jó részében így van, azt nem mondom, hogy utolsó szám, mert az azért változni szokott, függhet attól is milyen koncert volt, pl. Kobuciban a Pikilapika volt záró, ugyanis 2010-ben szintén ott a Gyémánt lemezbemutatója, és szintén az volt az utolsó szám, de jó párszor Kalauz 1 az utolsó Billy Jean-s változattal általában. 
Még egy nagy jelenet volt, amikor feladták a fiúknak azt a lapot, amin aláírást gyűjtöttek a ZP bezárása ellen, na ekkor Tokyo ki magáért, felejthetetlen egy jelenetsor volt ez:  
http://soundcloud.com/szinido/alairas

Összeségében elmondható, hogy egy újabb nagyon jól sikerült koncerthez volt szerencsém. És remélem folytatódik ez a sorozat továbbra is ami elkezdődik, főleg hogy a ZP nagy valószínűséggel bezár, így az idei utolsó ZP-s koncert lesz a  Bëlga búcsúja a ZP-től, remélem oda is hasonlóan nagy durannással készülnek majd, mondjuk egy Pipitáncot tudnék díjazni, már csak azért is hisz így megint egy komoly nótával folytatódna a ritkán hallott számok sora.

Képek a koncertről: http://ns10.cpanel.hu/~zalant12/zp/kepek/?galeria=869&filter=
https://picasaweb.google.com/117925865825180112935/20110627BelgaZoldPardonBudapest
http://zsibi.com/110627belga/
Videóim: http://www.youtube.com/playlist?list=PL8979DFC538365F01
További videók /teljes koncert kivéve Bebukta/: 
http://www.youtube.com/watch?v=bnJTcxPb_vE&feature=mfu_in_order&list=UL